
Dupla forgalmi akadály volt Kunszállás térségében az 5401-es úton, ahol két gépkocsi ütközött, majd később egy autóbusz akart megfordulni, de közben meghibásodott.
A baleset egy vasúti átjáró mellett történt, ahol az egyik sofőr elmondta, hogy Kiskunfélegyháza felé haladt, amikor a vasúti átjárónál, index- és minden előzmény nélkül elé fordult egy másik autós, ekkor ütköztek össze. Ettől a másik autó az árokba csapódott, míg ő kocsijával az úton keresztben állt meg. Hívták a segélyhívót, a helyszínre mentő is érkezett, de senki nem sérült meg. Ők ketten utaztak a személyautóban a biztonsági övük be is volt kapcsolva, de a másik gépkocsiban egyedül ülő férfi nem volt bekötve, ezért érkezett hozzá a mentő.
Mindkét jármű totálkárosra tört, a balesethez a kiskunfélegyházi tűzoltók vonultak, akik áramtalanítottak. A helyszíni szemle és a műszaki mentés miatt teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.
A baleset miatti kocsisort látva egy odaérkező autóbusz vezetője meg akart fordulni, betolatott egy bejáróra, de fordulás közben a busz lerobbant, és az úttesten keresztben állva mozgásképtelenné vált, így emiatt újabb forgalmi akadály volt. Az autóbusz műszaki mentése majd csak ezután kezdődik.
- 2026-09-16 16:51hiros.hu
- 2026-09-15 13:04hiros.hu
- 2026-09-15 11:18hiros.hu
- 2026-09-15 08:37hiros.hu
- 2026-09-14 11:42hiros.hu
- 2026-09-10 09:00hiros.hu
- 2026-09-21 10:01hiros.hu
- 2026-09-17 17:34hiros.hu
- 2026-09-10 08:17:33hiros.hu
- 2026-09-09 10:31:40hiros.hu
- 2026-09-08 21:14:42hiros.hu
- 2026-09-08 15:07:58hiros.hu
- 2026-09-08 13:59:12hiros.hu
- 2026-09-07 09:51:49hiros.hu
- 2026-09-07 08:44:06hiros.hu
- 2026-09-06 18:26:41hiros.hu
- 2026-09-06 09:35:30hiros.hu
- 2026-09-06 07:53:00hiros.hu
- 2026-09-05 10:18:25hiros.hu
- 2026-09-04 11:16:01hiros.hu
- 2026-09-04 10:08:31hiros.hu
- 2026-09-02 13:43:30hiros.hu


