
Egy motorkerékpáros életét vesztette, míg utasát mentőhelikopter szállította el, amikor személyautóval ütköztek Szentes elkerülő szakaszán, a 451-es főúton.
Információnk szerint a motoros Csongrád irányából haladt, amikor egy jobbra ívelő kanyarban áttért a másik sávba és frontálisan ütközött a szemből érkező személyautóval. A nagy erejű ütközéstől a motor az árkon átrepülve a napraforgó földön állt meg. Úgy tudjuk, hogy egy férfi vezette, ő a helyszínen belehalt sérüléseibe, míg női utasát mentőhelikopter szállította el. A személyautóban egy háromtagú család ült - köztük egy kisgyermek ,- őket a mentők kórházba vitték. A műszaki mentéshez a szentesi tűzoltók vonultak, a helyszínelés és a mentés miatt több órára teljesen lezárták a 451-es főút érintett szakaszát. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.
Egy szemtanú sofőr elmondta, hogy őt is megelőzte a motoros, majd a kanyar után áttért a szemközti sávba, ahol a fehér személyautóval frontálisan ütközött. A szemtanú értesítette a mentőket és a hatóságokat is. A helyszínre egy mentőhelikopter és három mentőautó is érkezett, valamint a tűzoltók és a rendőrök is. Úgy látta, hogy a gépkocsiban egy fiatal család ült, köztük egy másfél év körüli gyermekkel. Szerinte ők sokkot kaptak, ezért szállították őket a mentők kórházba. Fedélzeti kamerája felvette a balesetet, amit a rendőrség fog kiértékelni.
Úgy tudjuk, hogy a motor női utasát a mentőhelikopter szállította a szegedi klinikára, de meg nem erősített információk szerint a kórházban ő is belehalt sérüléseibe.
- 2026-11-02 14:37hiros.hu
- 2026-11-02 10:37hiros.hu
- 2026-10-31 20:03hiros.hu
- 2026-10-30 17:00hiros.hu
- 2026-10-28 13:35hiros.hu
- 2026-10-26 16:57hiros.hu
- 2026-11-05 16:17hiros.hu
- 2026-11-05 13:18hiros.hu
- 2026-10-26 14:28:06hiros.hu
- 2026-10-26 08:28:08hiros.hu
- 2026-10-24 11:57:25hiros.hu
- 2026-10-24 08:43:28hiros.hu
- 2026-10-22 09:20:54hiros.hu
- 2026-10-22 08:39:01hiros.hu
- 2026-10-22 08:13:44hiros.hu
- 2026-10-21 17:55:43hiros.hu
- 2026-10-19 12:31:48hiros.hu
- 2026-10-18 17:11:39hiros.hu
- 2026-10-16 15:58:37hiros.hu
- 2026-10-16 09:57:13hiros.hu
- 2026-10-15 18:51:52hiros.hu
- 2026-10-15 10:37:15hiros.hu


