
Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az ügyben kilenc gyanúsított ellen fejezték be az eljárást, vezetőjük neve összesen több mint 20 kilogramm marihuánához és 630 gramm kokainhoz köthető.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi információk alapján kezdte meg a nyomozást, miután felmerült a gyanú, hogy egy 53 éves kecskeméti férfi nagy mennyiségben terjeszt marihuánát és kokaint – közölte a Zsaru Magazin.
A rendőrök szerint a gyanúsítottak egyáltalán nem titkolták tevékenységüket. M. Miklós külön „munkatelefont” használt, amelyen kizárólag a drogügyleteket intézte.
Az akcióra 2024. május 29-én került sor. A rendőrök egy kecskeméti áruház parkolójában fogták el M. Miklóst, miközben egy több mint 6,5 kilogramm marihuánát tartalmazó csomagot vett át. A helyszínen tartózkodott a felesége is, aki tisztában volt azzal, hogy jelentős mennyiségű drogot kapnak.
Ugyanezen a napon további négy embert állítottak elő. A gyanú szerint ők M. Miklóstól vásárolták a kábítószert, amelyet később saját vevőiknek értékesítettek tovább. A nyomozók azonosították azt a magyar férfit is, aki Spanyolországból szervezte és küldte a szállítmányokat. Információik szerint a férfi korábban Kecskeméten élt, később Hollandiába, majd Spanyolországba költözött, de rendszeresen járt vissza hazánkba. Azt is kinyomozták, hogy a bizniszbe egy lajosmizsei férfi is beszállt befektetőként. A gyanú szerint 20 millió forintot biztosított egy újabb marihuánaszállítmányra, és a megállapodás szerint közel 29 milliót kapott volna az értékesítést követően. Azonban a rendőri akció ezt meghiúsította.
Ebbe már az értékesített tételek is beletartoznak, de olyan szállítmány is, amely még el sem jutott a megrendelőkhöz.
A kutatások során a rendőrök jelentős vagyont vettek zár alá. Több millió forintot, aranytömböket, értékes karórákat, ékszereket és két nagy értékű személygépkocsit foglaltak le. A gyanúsítottaknak nem volt bejelentett munkahelyük, állításuk szerint ingatlan-bérbeadásból éltek, életvitelük azonban jóval magasabb életszínvonalat tükrözött.
Kilenc gyanúsítottat hallgattak ki. M. Miklós jelenleg is letartóztatásban van, felesége szabadlábon védekezik. Kettejüket bűnszövetségben, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják, míg társaiknak kábítószer-kereskedelem miatt kell felelniük. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.
Forrás: Zsaru Magazin Facebook-oldala
- 2026-07-21 10:39hiros.hu
- 2026-07-20 08:40hiros.hu
- 2026-07-19 22:11hiros.hu
- 2026-07-19 11:38hiros.hu
- 2026-07-19 10:41hiros.hu
- 2026-07-18 13:22hiros.hu
- 2026-07-23 11:05hiros.hu
- 2026-07-23 09:57hiros.hu
- 2026-07-15 14:01:23hiros.hu
- 2026-07-14 18:04:00hiros.hu
- 2026-07-14 16:45:25hiros.hu
- 2026-07-14 11:57:38hiros.hu
- 2026-07-13 10:24:52hiros.hu
- 2026-07-09 20:58:20hiros.hu
- 2026-07-09 11:12:05hiros.hu
- 2026-07-09 10:56:11hiros.hu
- 2026-07-08 10:05:42hiros.hu
- 2026-07-07 21:12:00hiros.hu
- 2026-07-05 06:47:36hiros.hu
- 2026-07-04 09:56:41hiros.hu
- 2026-07-03 20:09:51hiros.hu
- 2026-07-02 20:38:06hiros.hu


