• 2024.12.04. csütörtökBarbara, Borbála
  • EUR 414USD 393
Kecskemét időjárás
Az első adventi gyertyagyújtással megkezdődött az ünnepvárás
2024-11-30 22:24

Fellobbant az első láng Kecskemét adventi koszorúján, melyre idén is több százan voltak kíváncsiak. A gyertyát Gaál József és dr. Homoki Tamás alpolgármesterek, valamint dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság vezetője gyújtották meg. A programot követően szeretetvendégséggel várt mindenkit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezete a Városháza árkádjai alatt.

Huszonegy évvel ezelőtt hívta első alkalommal közös gyertyagyújtásra a város polgárait a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Adventi szombat esték – idén a Hírös Agóra által szervezett Téli Csodaország és Kecskeméti Advent programsorozatába ágyazva – minden szombaton szeretetvendégséggel zárulnak.

A betlehemes műsort a Hírös Néptánc Tanoda adta elő. Ezután Finta József, a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia plébános mondta el adventi gondolatait.

A plébános azt kívánta, hogy minél többen érezzék meg ebben az adventi időszakban az égnek a vonzását.

Az ünnepi műsorban a Kecskeméti Katona József Gimnázium és a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákjai működtek közre: Nyúl Zsófia, Szloboda Gréta, Pópity Emília, Rácz Jázmin, Magyar Bence, Polyák Virág, Szőke Petra, Ragó Lili, Takács Dóra és a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium énekkara.

Az első adventi szombat este fénypontjaként pedig a főtéri adventi koszorú első gyertyáját Gaál József és dr. Homoki Tamás alpolgármesterek, valamint dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság vezetője gyújtották meg. A gyertyagyújtás alatt a Római Katolikus Főplébánia La Famiglia kórusa énekelt.

Régebbi cikkek a Közélet rovatban...