Magyarországon 2024-ben is emelkedett az elhunyt és élő szervdonorok, ennek következtében a szervtranszplantációk száma is 2023-hoz képest. Az elmúlt évben az Országos Vérellátó Szolgálat 230 donorjelentést fogadott 46 kórházból. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház 11 donort jelentett le tavaly, ebből 8 alkalommal történt donáció.
Az elhunyt és élő szervdonorok száma mintegy 20 %-kal, a szervtranszplantációk száma pedig csaknem 10 %-kal emelkedett hazánkban 2024-ben. A 157 agyhalott szervdonorból összesen 491, élődonorból pedig 52 szervet távolítottak el transzplantációs céllal. Nemzetközi adatok alapján egy elhunyt szervdonor átlagosan 30,8 életévet ad a társadalomnak, így a tavalyi szervdonorok 4836 új életév lehetőségét adták transzplantáltaknak szervadományozással, hiszen egy donorból több szervet is átültethetnek.
Mint elmondta, a transzplantáció egy életmentő egészségügyi beavatkozás, ellátási típus. Azért működtetnek az országban az öt féle transzplantációs programot, négy egyetemi városban, hét transzplantációs centrumban, hogy végstádiumú szervelégtelen betegek életét tudják megmenteni. Az életmentő szervátültetési típusoknál, mint a máj, a szív és a tüdő végstádiumú elégtelensége nincsen más gyógymód, az egyetlen esély a túlélésére a betegeknek a transzplantáció. Ezzel jó életminőséget tudnak biztosítani.
– Ez egy komplex ellátás. Nem csak a műtétről van szó, hanem az azt követő, hosszú évekig tartó, élethosszig tartó utógondozásról is, hiszen transzplantáltak életük végéig a beültetés után az immunrendszerüket befolyásoló, gyengítő gyógyszerek szedésére szorulnak, hogy a beültetett szerv ne lökődjön ki. Ez az egyik oldala. A donor oldalon azt fontos hangsúlyozni, hogy van egy társadalmi szükséglet és igény arra vonatkozóan, hogy aki adja a szervet, ott még csak véletlenül se legyen nagyobb egészségügyi kockázata az adományozásnak, mint amennyi hasznot el tudunk érni a transzplantáció útján, a megmentett beteg oldalán. Hogy nagyon egyszerűen fogalmazzak: mekkora kockázata van annak, hogy ha ma valaki vesét adományoz élődonorként? Ennek annyi a kockázata, mint két évig autót vezetni - mondta dr. Mihály Sándor.
Az elmúlt évben az Országos Vérellátó Szolgálat 230 donorjelentést fogadott 46 kórházból, amely 24 %-kal több mint az előző évben, végül 157 elhunyt donorból történt szervadományozás 42 kórházban.
Az Eurotransplant együttműködésnek köszönhetően 99 külföldi donorszerv beültetése történt meg hazánkban az előző évben, ezek között 48 vese, 24 máj, 22 szív, 2 hasnyálmirigy és 3 tüdő volt. Az elhunyt donoros szervátültetések 20,16 %-a külföldi szervvel történt.
– Tavaly egy reprezentatív felmérést végeztek a magyar lakosság körében arról, hogy hányan adnák saját szerveiket transzplantációs célokra. A válaszadók 84 %-a biztos igennel vagy nemmel válaszolt. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon is egy európai szintű szervdonációs támogatás van egyéni szinten. A megkérdezettek közel egyharmada viszont nem válaszolt erre a kérdésre. Vagyis sok alkalommal, sok embernél, sok honfitársunknál hiányzik ez a döntés. Úgyhogy szeretném felhívni arra a figyelmet: mindenki döntése életet ment - hangsúlyozta a transzplantációs igazgató.
Ha valaki azon gondolkozik, hogy halála után felajánlja a szerveit, megszeretné menteni mások életét, az például az ovsz.hu/szervdonacio honlapon számos lakossági tájékoztatót talál. Az általunk, még életünkben meghozott döntés lelki megkönnyebbülést hoz a hozzátartozóink számára, ugyanis így levesszük a felelősséget a szeretteink válláról.
- 2025-01-29 21:18hiros.hu
- 2025-01-29 18:38hiros.hu
- 2025-01-29 16:29hiros.hu
- 2025-01-29 15:38hiros.hu
- 2025-01-29 15:36hiros.hu
- 2025-01-29 15:10hiros.hu
- 2025-01-30 16:39hiros.hu
- 2025-01-29 13:35:24hiros.hu
- 2025-01-29 09:45:30hiros.hu
- 2025-01-29 08:30:47hiros.hu
- 2025-01-29 07:27:07hiros.hu
- 2025-01-28 19:25:41hiros.hu
- 2025-01-28 18:01:38hiros.hu
- 2025-01-28 16:28:05hiros.hu
- 2025-01-28 14:01:00hiros.hu
- 2025-01-28 13:40:14hiros.hu
- 2025-01-28 13:06:16hiros.hu
- 2025-01-28 10:14:38hiros.hu
- 2025-01-28 07:27:50hiros.hu
- 2025-01-28 07:19:04hiros.hu
- 2025-01-27 20:17:15hiros.hu
- 2025-01-27 19:13:45hiros.hu