• 2025.04.16. csütörtökCsongor
  • EUR 408USD 359
Kecskemét időjárás
Korszakalkotó felfedezést tettek a kecskeméti régészek a bugaci gyermekmészárlásól
2025-04-14 19:32

Újabb, a tatárok által legyilkolt gyerekek csontvázaira bukkantak a Kecskeméti Katona József Múzeum régészei a bugaci monostornál. Az árokba hajított maradványokat a mongolok a keresztény foglyokkal kapartatták el. A feltárás során arra is bizonyítékot találtak a szakemberek, hogy a tatárokkal szemben komoly ellenállást fejtettek ki a magyarok hosszú időn keresztül.

„Az összekötözött kéz és felhúzott láb egyértelműen mutatja, hogy elkaparták és csak így, hanyagul betolták ebbe a fülkébe a gyereket. A fertőzés elkerülése érdekében tehették ezt a mongolok” – mutatja a tizenéves fiatal csontvázát stábunknak Dr. Rosta Szabolcs a bugaci monostornál. A Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója egy másik mélyedésre is felhívja a figyelmünket, amelybe 2 tinédzser teteme van behajítva. A három 14 és 18 év közötti fiatalra az Árpád-kori Pétermonostorának területén bukkantak a régészek az elmúlt hetekben. A következő napokban már bizonyos, hogy ez a szám 5-re fog emelkedni, ugyanis további két vájatot is azonosítottak már a szakemberek. A fiatalokat a mongolok gyilkolták le 1241 nyarán.

Dr. Rosta Szabolcs azt is hangsúlyozta, hogy a mongolok a foglyaikkal rakattak rendet az újonnan elfoglalt területen, így a keresztények – magyarok, szlávok – kaparták el sok esetben a holttesteket.

A mostani felfedezés annak újabb egyértelmű bizonyítéka, hogy a település teljes mértékben elpusztult a tatárjárás alatt. Az emberi maradványok elföldelése után került az árokrendszerbe az az állatcsontszőnyeg, mely több ezer fiatal-, idős-, házi- és vadállat elfogyasztásának az eredménye. Ez azt mutatja, hogy nem egy békeidőben történő mészárszéki feldolgozástól van szó, hanem egy nagy népesség, egy hadsereg gyors élelmezéséről.

A települést tehát nem csupán elfoglalták, hanem el is elpusztították a tatárok – egy nyílt színi összecsapásra is sor került a területen. A nőket és a gyerekeket lemészárolták, végül pedig a mongolok székhelyüket a kolostorba helyezték át. Az pedig, hogy a tatárok behúzódtak az erődítésbe és ott fogyasztották el a húst és onnan dobták a szemetet az árokrendszerbe, arra bizonyíték, hogy nem érezték biztonságban magukat: velük szemben komoly ellenállást fejtettek ki a magyarok hosszú időn keresztül.

Az Árpád-kori Pétermonostora 2010 óta folyamatos feltárás alatt van és mindig szolgál valami újdonsággal. Eddig 25, a tatárok által legyilkolt gyermek és nő rendellenes pózban elhelyezett holttestére bukkantak a szakemberek. Ez a terület már eddig is sok szempontból átírta az eddigi tudásunkat a tatárjárásról: maga a bugaci monostor a homokhátság központja volt, egy nagyon fontos kereskedelmi és egyházi település állt itt kolostorral a közepén. Hogy mennyire volt hihetetlenül gazdag és sokrétű a kereskedelmi tevékenység ezen a helyen, azt a több mint tízezer itt megtalált fémtárgy bizonyítja, melyek minőségileg kiemelik ezt a helyszínt a többi feltárt Árpád-kori kolostor közül.

Eddig a körülbelül 500 méter hosszú árokrendszerből 60-80 métert tárták fel a múzeum régészei, tehát számos izgalmas lelet várhatja még azt, hogy végre megtalálják őket.

A munka folytatódik, hiszen már most további sírok körvonalazódnak a régészek előtt.

Régebbi cikkek a Közélet rovatban...