
„Megérkeztél. A város, ahol pezseghetsz és nyugalomra lelhetsz. Ahol jó egyedül, és jó a családdal. Ahol mindig történik valami, aminek a részese lehetsz. Ami kényelmes, ugyanakkor változatos. Ahol jó dolgozni és jó élni.” Ezekkel a gondolatokkal mutatkozik be röviden Kecskemét azon a honlapon, amelynek az ismertetése szerda délután történt a város legújabb rendezvény helyszínén a Kenterben. Az új imázs honlap neve Kecskemét otthon az ország szívében”.
Kecskemét az ország második leggyorsabban fejlődő gazdasági centruma, a jövőben több ezer új álláshely születik a városban. A település elöljárósága ezért is döntött úgy, hogy egy olyan honlapot készíttet, amely a leendő munkavállalóknak, betelepülőknek mutatja be az ország közepén fekvő várost. otthon.kecskemet.hu/ A digitális arculat kialakításában résztvevők összegyűjtöttek minden olyan információt, amely fontos lehet azoknak, akik hosszabb ideig Kecskeméten tartózkodnak, például tanulnak, vagy akár ide költöznek, családot alapítanak, hogy polgárai legyenek a 100 ezres településnek. Szerdán délután a Kenterben rendezett társasági esemény keretében a város vezetése, közéleti személyiségek, üzletemberek és egyéb vendégek előtt Gaál József megyei kamarai elnök - alpolgármester - köszöntötte a vendégeket, aki hangsúlyozta, hogy az új honlap interaktív módon mutatja be a város értékeit.
Kecskemét kiemelkedik a többi megyeszékhely közül hatalmas ipari és logisztikai centrummá fejlődött, magas szintű oktatási projektjei emelik a település presztízsét. Ugyanakkor az is igaz, hogy a jövőben egyre több és képzett munkaerőre lesz szüksége. A helyi közép-, és felsőfokú képzés duális keretek között történik azért, hogy a frissen végzett fiatalok azonnal rugalmasan munkába léphessenek a helyi cégeknél. Az egyetem például 90 ilyen vállalattal áll kapcsolatban. Mint mondta az új honlap azoknak segíti a beilleszkedését, akik a jövőjüket Kecskeméten képzelik el.
Ezt követően átadta a szót Jens Bühlernek a kecskeméti Mercedes gyár igazgatójának, aki azzal kezdte, hogy 4500 dolgozójuk évi 150 ezer autót gyárt. Ebből a tömegből sokan a városban telepedtek le. A folyamat nem állt le, mivel a következő években 3000 új munkatárssal bővül a kollégák csapata, közülük ezret jövőre vesznek fel. Hangsúlyozta, hogy tavaly készült el a 2 milliomodik Mercedes autó a gyárban, de mint mondta, a következő 2 millióra nem kell 15 évet várni. Óriási fejlesztéseket említett, egyebek mellett önálló akkumulátor gyártásról is szólt illetve arról, hogy hamarosan olyan új modellt dobnak a piacra, amelyet itt gyártanak majd. Majd kiemelte: Kecskemét lesz a hazai autógyártás legnagyobb központja, illetve a Mercedes konszern hálózatán belül az itteni gyár lesz a legnagyobb.
A gyárigazgató után Gara Mihály az Autoflex - Knott Kft. cégvezetője köszöntötte a megjelenteket, aki bemutatta a vállalkozását. Mint mondta az utánfutó gyártás területén Európában a második, míg a világon a harmadik helyen áll a cégük. Hangsúlyozta, hogy a céghálózatban 2500 ember dolgozik idehaza és a világ több országában, egyre nagyobb a szükségük a képzett munkaerőre. Majd Boronkay Péter paralimpikon kapott szót, aki után Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester köszöntötte a megjelenteket.
Hangsúlyozta a város a második legdinamikusabban fejlődő település idehaza. A cégek megteremtették a munkahelyeket, az önkormányzat feladata pedig az, hogy az életminőséget javítsa. Az új honlap megszületése ennek a folyamatnak a része, amely a fiataloknak, a diákoknak, a családoknak azt mutatja be miért is érdemes Kecskemétre jönni.
Majd a polgármester megemlítette, hogy folyamatosan fejlődik a város, az egyetem további építése elől elhárultak a gondok, a Kada középiskola hat épülete újul meg, hamarosan átadnak egy új játszóteret, a Kenter közelében új szórakozó hely is rengeteg embert vonz. Kecskemét vezetőjének a beszéde után bevonultak a városi szervezetek képviselői, az egyetem külhoni diákjai egy-egy nemzeti zászlóval, mintegy szimbolizálva a város egységét, és sok színűségét. Majd bemutatták azt a kisfilmet, amely azonnal arra készteti az érdeklődőt, hogy megnyissa Kecskemét digitális kapuját a - otthon.kecskemet.hu/ - honlapot. A rendezvény fogadással ért véget.
- 2025-11-13 18:34hiros.hu
- 2025-11-13 18:31hiros.hu
- 2025-11-13 17:27hiros.hu
- 2025-11-13 16:31hiros.hu
- 2025-11-13 15:22hiros.hu
- 2025-11-13 14:22hiros.hu
- 2025-11-13 20:13hiros.hu
- 2025-11-13 18:54hiros.hu
- 2025-11-13 13:18:48hiros.hu
- 2025-11-13 12:58:00hiros.hu
- 2025-11-13 11:13:06hiros.hu
- 2025-11-12 20:14:49hiros.hu
- 2025-11-12 18:52:16hiros.hu
- 2025-11-12 18:37:00hiros.hu
- 2025-11-12 17:41:00hiros.hu
- 2025-11-12 16:25:44hiros.hu
- 2025-11-12 14:18:00hiros.hu
- 2025-11-12 14:01:00hiros.hu
- 2025-11-12 13:27:25hiros.hu
- 2025-11-12 11:21:00hiros.hu
- 2025-11-12 10:27:15hiros.hu
- 2025-11-12 10:01:00hiros.hu

