
Több mint százmillió forintos beruházásból újult meg a Parádfürdői Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola. A Mátrai Tájvédelmi Körzetben található, csaknem négyhektáros létesítményben nemcsak a faházakat és a csapadékelvezetést tették rendbe, hanem a teljes szálláshely-minősítés feltételeit is megteremtették. A fejlesztésnek köszönhetően a fiatalok még biztonságosabb és korszerűbb körülmények között táborozhatnak.
1986 óta szolgálja a fiatalok kikapcsolódását Parádfürdői Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola. A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. által üzemeltetett Parádfürdői Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola Heves megyében található. A létesítmény Parádfürdőtől kb. 1 kilométerre, Kecskemét Megyei Jogú város tulajdonában álló területen működik. A Mátra szívében található, 114 fő befogadására alkalmas komplexum állapota az utóbbi években jelentősen leromlott, így elengedhetetlenné vált az átfogó rekonstrukció.
A több mint 100 millió forintos beruházás az Aktív Magyarország Program Téry Ödön Turistaház-fejlesztési Alprogramjának keretében valósult meg. Ennek 35 százalékát pályázati forrás, a fennmaradó részt pedig Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosította.
A Hírös Agóra által üzemeltetett táborban nemcsak a fizikai környezet szépült meg, hanem kiemelt figyelmet kapott a környezettudatosság is. A tábor évente több száz kecskeméti diák számára biztosít kedvezményes nyaralási és tanulási lehetőséget, különösen a szociálisan rászoruló vagy jó tanulmányi eredményt elérő fiataloknak. A Parádfürdői Ifjúsági Tábor különleges értéke, hogy természeti környezetben biztosít teret közösségi élményekhez, táborozáshoz és ifjúsági programokhoz. Az üzemeltetők hosszú távú célja, hogy a minősített erdei iskolai programok mellett a helyszín turisztikailag is nyisson a tágabb közönség felé.
A felújított Parádfürdői Tábor így a jövőben nemcsak a kecskeméti Iskolák szaktáborainak és erdei iskoláinak ad otthont, hanem különleges természeti adottságai révén céges rendezvények és csapatépítő programok népszerű helyszínévé is válhat. A felújított komplexumot a mai napon mutatták be a sajtó képviselőinek, az eseményen a városvezetés képviseletében Lévai Jánosné tanácsnok, valamint Kopping Rita és Gyuris Dávid önkormányzati képviselők is jelen voltak.
- 2026-09-06 13:53hiros.hu
- 2026-09-06 10:35hiros.hu
- 2026-09-06 09:02hiros.hu
- 2026-09-05 20:01hiros.hu
- 2026-09-05 19:14hiros.hu
- 2026-09-05 16:03hiros.hu
- 2026-09-07 14:46hiros.hu
- 2026-09-06 21:33hiros.hu
- 2026-09-05 13:51:00hiros.hu
- 2026-09-05 11:31:00hiros.hu
- 2026-09-05 08:55:00hiros.hu
- 2026-09-05 07:33:00hiros.hu
- 2026-09-04 20:28:44hiros.hu
- 2026-09-04 17:06:07hiros.hu
- 2026-09-04 17:01:36hiros.hu
- 2026-09-04 14:43:15hiros.hu
- 2026-09-04 13:04:17hiros.hu
- 2026-09-04 12:25:35hiros.hu
- 2026-09-04 11:31:02hiros.hu
- 2026-09-04 10:23:49hiros.hu
- 2026-09-04 07:20:08hiros.hu
- 2026-09-03 20:40:19hiros.hu


