• 2024.10.10. csütörtökGedeon
  • EUR 399USD 365
Kecskemét időjárás
Szabó István: Ami nálunk kimaradt, azt az Újpest belőtte
2024-09-01 18:29

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának vasárnapi játéknapján a Kecskemét az Újpesttel játszott a Széktói Stadionban. A találkozó 3–1-es újpesti győzelemmel zárult. A meccs után így értékelt a két vezetőedző.

Szabó István, a KTE vezetőedzője: – Gratulálok az Újpestnek a győzelméhez! Megérdemelten nyertek, viszont az első félidőben az eddigi legjobb teljesítményünket produkáltuk. Megvoltak a labdakihozatalok, jól építettük fel a támadásokat és pontrúgás után gólt is lőttünk. Sajnálom, hogy rossz védekezés után az ellenfél egyenlíteni tudott, ám úgy érzem, irányítottuk a meccset az első játékrészben. A szünetben megbeszéltük, hogy figyelni kell, erős átmenetekben az Újpest. A második vendég gólt is nagyon sajnálom. Határozottabbnak kellett volna lennünk a középpályán, akár szabálytalanság árán is. Dühítő, hogy 1–1-nél hatalmas ziccert hagytunk ki, majd az Újpest rögtön gólt ért el, de ilyen a futball. Ami nálunk kimaradt, az náluk bement, és előnyben a létszámfölényes helyzeteket jól játszotta le a vendég gárda. Úgy érzem, több volt ebben a meccsben, viszont a sok hátul elkövetett hibánk miatt ma nem szerezhettünk pontot.

Bartosz Grzelak, az Újpest vezetőedzője: – A Kecskemét ellen idegenben mindig nehéz játszani, nagyon jól fel kellett készülnünk. Az első félidőt jól kezdtük, ám szöglet után mégis az ellenfél szerzett vezetést. Ki kell majd elemeznünk azt a szituációt, meg kell értenünk, hogy miért maradt ilyen üresen a tizenhatoson belül a hazai játékos a gólnál. A játékosaim nem stresszelték túl a dolgot, tartották magukat a meccstervünkhöz, és borítékolható volt, hogy össze fog jönni az egyenlítés. A második játékrészre mégis változtatnunk kellett, stabilizáltuk a középpályát, mert a Kecskemét erős volt átmenetekben. 2–1-nél kicsit lenyugodtak a kedélyek, majd 3–1-nél eldöntöttük a mérkőzést. Megérdemelten nyertünk, minden játékosom teljesítményével elégedett vagyok.

Régebbi cikkek a Sport rovatban...