Fotel.hu

A Kecskeméti Sportiskola edzője, Karagics Mátyás kapta az Év Utánpótlás Teremröplabda Edzője elismerést. A Magyar Röplabda Szövetség január 16-i díjátadóján ötödik alkalommal vehette át a kitüntetést. A kecskeméti sportélet egyik kiemelkedő személyisége, neve egyet jelent a magyar röplabdasport elhivatott építésével és sikereivel. Felnőtt játékosként kiemelkedő pályafutást tudhat maga mögött, hiszen magyar bajnoki és kupagyőzelem is szerepel a mérlegén. Edzőként sem maradtak el a kimagasló eredmények: felnőtt csapat irányításáért az „Év Edzője” címmel is elismerték. A fiatal tehetségek nevelésében is kiemelkedőt alkotott. Szakmai munkája nemcsak a díjakban és elismerésekben mérhető, hanem abban a lelkesedésben és szakértelemben is, amellyel a kecskeméti röplabdát országos szinten ismertté és elismertté tette. Interjúnkban az edzővel beszélgetünk pályafutásáról, sikereiről, valamint szeretett sportága előtt álló kihívásokról.

Gratulálok az Év utánpótlás teremröplabda edzője címhez! Ötödször nyerted el ezt az elismerést, ami különleges teljesítmény. Korábban felnőtt csapat edzőjeként is elnyerted az Év edzője címet, amikor kupagyőztes volt a Kecskemét. Mit jelent számodra ez a díj?

- Az az igazság, hogy sosem hajszoltam a díjakat vagy a kitüntetéseket. Megmondom őszintén, nem is igazán foglalkoztam velük. Amikor megkapom, mindig jól esik, hiszen az ember munkájának egyfajta elismerése ez. Most különösen boldog vagyok, mert úgy tervezem, hogy nyártól abbahagyom ezt a mindennapos munkát. Ha találok valami olyan feladatot, ahol nem kell naponta edzésre járnom és a hétvégeken messzire utaznom, azt átgondolom, de a jelenlegi formában biztosan befejezem. Ez a díj szép lezárása lehet ennek az időszaknak. Az ilyen elismerések mindig egy csapatmunkát tükröznek, hiszen a kollégáim nélkül ez nem sikerülhetett volna. Az egyik legfontosabb pillanat az volt, amikor Verebélyi Zsolt, akit tanítottam és edzettem is, az edzőtársam lett. Mindig szorosan együttműködtünk, és a legutóbbi döntő előtt is ő javasolta, hogy én legyek a vezetőedző. Zsolt szerepe elengedhetetlen a sikereinkben, hiszen nemcsak kiváló szakmai társ, hanem igaz barát is.

Edzői karriered alatt 21 alkalommal vezetted csapataidat aranyéremhez. Ez igazán figyelemre méltó teljesítmény! Hogyan indult pályafutásod?

- Nem volt tudatos döntés részemről, hogy edző leszek. A klub akkori edzője, Beregszászi Szabolcs belefáradt, és lemondott. A vezetés engem bízott meg, hogy vegyem át a feladatokat. Abban az időben a Testnevelési Főiskoláról hazatérve tanítottam a Katona gimnáziumban, játszottam az NB I-es csapatban, és a junior csapat edzőjeként is dolgoztam. Gyakran egy nap alatt három szerepet is betöltöttem: tanár, játékos és edző voltam. Amikor Szabolcs abbahagyta, nekem is fel kellett hagynom az NB I-es csapattal játékosként, hogy az edzői feladataimra koncentráljak. Végül közel 15 évig dolgoztam felnőtt edzőként, sokszor a legnehezebb körülmények között.

Játékosként is kiemelkedő eredményeket értél el. Hogyan élted meg ezeket az éveket?

- Nagyon szép emlékek. Bajnokcsapatban és kupagyőztes csapatban is játszhattam, ami hatalmas élmény volt. Edzőként egy alkalommal nyertük meg a Magyar Bajnokságot és háromszor a Magyar Kupát, és rengeteg tanulságot hozott minden egyes szezon. Ezek az élmények megalapozták az edzői szemléletemet is.

Az utánpótlás-nevelésben is komoly sikereket értél el. Mi alapozta meg azt az eredményességet, amelyet a röplabdát szeretők és a szakma is elismert?

– Az a rendszer, amit Frici bácsiék (Dunszt Ferenc mesteredző) annak idején kidolgoztak, kiválóan működött, és talán még ma is működne, ha mi nem öregedtünk volna ki belőle. Akkoriban egy igazán erős szakmai csapat dolgozott együtt: Szabó Pista, Nagy Peti, Frici bácsi, én és később Beregszászi Szabolcs is visszatért. Ez egy összetartó edzői csapat, amely hatékony rendszert épített ki. Seremet Attila és Gyurkó Sanyi személyében pedig olyan edzők csatlakoztak hozzánk, akik szívvel-lélekkel végezték a munkájukat, és nagyon értették a röplabdát. Örülök, hogy ennek a csapatnak én is része lehettem. Bár a sikerek közösek voltak, úgy érzem, egy-egy csoportnak edzőjeként én is hozzájárultam ezekhez a nagyszerű eredményekhez.

Az utánpótlás-nevelésben miben látod a legfontosabb feladatot?

- Az egyéni képzés a kulcs. Minden egyes játékost technikailag és taktikailag olyan szintre kell emelni, hogy bármikor helytállhasson egy magasabb szinten vagy a felnőtt csapatban. Nálam soha nem az eredményhajszolás a lényeg, hanem a hosszútávú fejlődés. Fontosnak tartom, hogy minden gyerek saját képességeihez mérten fejlődjön. Az egyik legfontosabb filozófiám, hogy a játékosok technikai fejlődése előnyt élvezzen a rövidtávú eredményekkel szemben. Ez időnként nehézséget jelent, hiszen a szülők és a támogató közösség gyakran azonnali sikereket vár el, de a hosszabb távú eredmények igazolják a módszert.

Ez a filozófia már régóta megjelenik a munkádban. Hogyan értékeled ennek eredményét?

- Ez egy lassú folyamat, de hosszútávon meghozza a gyümölcsét. Az U20-as vagy U21-es játékosok közül sokan már a felnőtt csapatban is szerepelnek, ami azt bizonyítja, hogy a módszer működik. Nem állítom, hogy egész évben csak az egyéni képzést helyezem előtérbe, hiszen a bajnokság második felében már az eredményesség is fontos. Azonban, ha a csapatépítést helyezném előtérbe augusztustól májusig, akkor a játékosok egyéni képességei nem fejlődnének megfelelően. Az egyéni képzés eredménye abban is megmutatkozik, hogy játékosaim képesek alkalmazkodni a különböző játékrendszerekhez, és helytállnak a legmagasabb szinteken is.

Hogyan értékeled az utóbbi években a Kecskeméti Sportiskolában folyó munkát?

- Hatalmas fejlődést tapasztaltam az elmúlt években. Amikor az utánpótlással kezdtem, még minimális felszereltséggel, kis tornatermekben edzettünk. A Kecskeméti Sportiskola azonban egy óriási, minőségi előrelépést jelent, mert minden adott: modern eszközök, adogatógép, sánctábla. Biztosítva van a fiatal edzők képzése, a röplabda utánpótlás fejlődése. Sajnos mégis azt látom, hogy a gyerekek mentalitása nem mindig megfelelő az élsporthoz. Hiányzik belőlük az a tűz és győzni akarás, ami korábban természetes volt. A mai gyerekek nagy része hobbi szinten röplabdázik, és nincs bennük hosszútávú elképzelés a sporttal kapcsolatban. Ez részben az életmódbeli változásoknak, részben a sportág megítélésének köszönhető. Korábban a röplabda a közösségi szellem és az elhivatottság szimbóluma volt, de manapság sok fiatal inkább az azonnali eredményeket és élményeket keres.

Ez komoly kihívásokat jelent a jövőre nézve. Hogyan látod a magyar röplabda helyzetét?

- Nagyon kevés a perspektíva a magyar felnőtt röplabdában. Az Extraligában négy külföldi játékos is szerepelhet, ami jelentősen csökkenti a magyar játékosok lehetőségeit. A gyerekek nem látnak benne vonzó jövőt, hiszen még ha el is érnek egy magas szintet, nem biztos, hogy megélhetést tudnak belőle biztosítani. Ez elszomorító, mert a sportágunkban hatalmas lehetőségek rejlenek, csak megfelelő támogatásra lenne szükség. Ráadásul a sportiskolákból kikerülő tehetségek gyakran külföldön keresnek lehetőséget, ami hosszútávon gyengíti a hazai mezőnyt.

Mit üzensz azoknak, akik mégis a röplabdát választják?

- Kitartást és türelmet! Ez egy gyönyörű sportág, de technikailag rendkívül nehéz. Sok időbe telik, mire valaki igazán jó szintre jut, és sajnos sokan feladják még azelőtt, hogy elérnék a csúcsot. Fontos, hogy megérezzék a fejlődés örömét, és ne adják fel túl korán. Ez egy modern, fiatalos sport, amely rengeteg lehetőséget nyújt, ha valaki elég kitartó. A röplabdában az alázat és a folyamatos tanulás kulcsfontosságú. Aki képes kitartani és áldozatokat hozni, az nemcsak jó játékossá, hanem erős személyiséggé is válhat.

Fotók: MRSZ