
Korosztályos válogatott támadóval bővült csapatunk kerete, miután mindenben megállapodtunk a Fehérvár FC-vel és Berki Marcellel a játékos klubváltásáról. A 20 esztendős támadó hosszú távra kötelezte el magát, miután kivásároltuk szerződéséből.
A 2004-es születésű támadó Székesfehérváron született, ott is kezdett el futballozni. Tehetségére nagyon korán felfigyeltek, 2018-ban az a Salzburg igazolta le, mely Szoboszlai Dominikra is lecsapott annak idején. A Salzburg kötelékében majdnem négy esztendőt töltött el, bemutatkozott az osztrák másodosztályban szereplő Lieferingben is, eközben az U15-ös korosztály óta pedig folyamatosan tagja a magyar utánpótlás válogatottaknak. Az osztrák U18-as osztrák bajnokságban 30 meccsen 6-szor volt eredményes, majd a Lieferingben 13 mérkőzésen egy-egy gól és gólpassz került a neve mellé. Pályára lépett az UEFA Youth League sorozatban is, ahol 6 mérkőzésen 2 gólpassz volt a mérlege. Tavaly nyáron hazatért a Fehérvárhoz, ahol 15 találkozón – jobbára még csereként szerepet kapva – egy gólig jutott.
Berki Marcellel hosszú távú szerződést kötött klubunk, a játékos pedig nagyon várja, hogy bemutatkozhasson lila-fehérben:
– Friss az élmény még számomra, ugyanakkor amikor meghallottam, hogy a KTE engem szeretne, akkor nagyon boldog lettem. Nem sokat gondolkodtam, szerettem volna váltani és jönni. Tisztában vagyok vele, hogy egy nagyon jó klubról van szó, mely a játékosok kinevelésében is komoly sikereket ért már el. Tökéletes lépés ez számomra fiatalként, ami az én munkabírásommal egy nagy lehetőség is. Szeretném megmutatni, hogy mit tudok, ezzel is segítve a klubot. Célom, hogy minél több játékperchez jussak, azt tartalommal töltsem meg, és remélem, hogy a szurkolók is gyorsan meg fognak kedvelni ezáltal – mondta Berki Marcell.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
- 2025-07-04 15:28hiros.hu
- 2025-07-04 06:53hiros.hu
- 2025-07-01 07:12hiros.hu
- 2025-06-30 21:02hiros.hu
- 2025-06-28 17:03hiros.hu
- 2025-06-28 14:43hiros.hu
- 2025-07-06 17:55hiros.hu
- 2025-07-05 13:40hiros.hu
- 2025-06-27 18:12:46hiros.hu
- 2025-06-26 15:28:56hiros.hu
- 2025-06-26 14:40:08hiros.hu
- 2025-06-24 16:02:43hiros.hu
- 2025-06-23 10:48:09hiros.hu
- 2025-06-23 08:21:51hiros.hu
- 2025-06-21 19:19:17hiros.hu
- 2025-06-19 07:11:19hiros.hu
- 2025-06-18 11:11:19hiros.hu
- 2025-06-18 08:55:07hiros.hu
- 2025-06-16 11:55:11hiros.hu
- 2025-06-16 11:15:41hiros.hu
- 2025-06-16 08:58:30hiros.hu
- 2025-06-13 17:39:00hiros.hu