• 2024.10.10. csütörtökGedeon
  • EUR 399USD 365
Kecskemét időjárás
Győzelem a Szentlőrinc elleni edzőmeccsen
2024-09-06 15:26

Pénteken a válogatott szünetet kihasználva, az NB II-ben éllovas Szentlőrinc volt az ellenfelünk a Széktói Stadionban felkészülési mérkőzésen. A találkozót végül győzelemmel zártuk.

Szabó István jó előre jelezte, hogy akiknek kisebb egészségügyi problémáik vannak, biztosan nem fognak pályára. Az új játékosok közül viszont Berki Marcell és Rjaskó Mihály is bemutatkozhatott, illetve a spanyol próbázó, Tófol Montiel is kezdett.

Az első lehetőség éppen Montiel előtt adódott, aki a 6. percben egy beadás után megkapta a labdát a hosszún, egy csel után aztán ballal a rövid mellé tekert. Stabil játékot mutattunk a mérkőzés ezen periódusában, a Szentlőrinc egyszer jutott el lövésig a kapunk előtt, Vargának azonban ez nem okozott gondot. A 19. percben megint Montiel lőtt, de lejött a blokkról, Meszhi pedig fölé bombázott 16 méterről. A 36. percben aztán megszületett a vezető gól, nem először bontottuk meg a bal oldalt, Kotula beadására aztán Lukács robbant be védőjével, végül utóbbiról, Pappról pattant saját kapujába labda (1-0). Ezután több lehetőségünk is adódott szünetig a különbség növelésére. Egy perccel a gól után Montiel szögletét Rjaskó fejelte fölé, majd ismét a spanyol adott egy kitűnő labdát a védők mögé belépő Katona Bálintnak, aki kevéssel lőtt a hosszú sarok mellé. Szünet előtt Tóth-Gábor lőtt még kapásból egy beadása után, de nem talált kaput.

Szünetben gyakorlatilag sorcsere volt mindkét oldalon, ami némileg változtatott is a játék képén, kevesebb helyzetet jegyezhettünk fel. Az 59. percben Pálinkás célozta meg a kaput, de a kapus a helyén volt, majd a 65. percben Ambach átlövését is megfogta Kersák. Az utolsó tíz percben próbált egyenlíteni a Szentlőrinc, akadt is lehetőségük. A 80. percben Helesh rövidbe tartó lövését hárította lábbal Kersák, majd egy labdaszerzés után Keresztes lőtt alaposan a hosszú mellé. Az utolsó percekben Pálinkás zárhatta volna le a meccset, bátran meg is célozta 16 méterről a bal alsót, de szépen védett a vendég portás, így maradt az 1-0.

– A mérkőzés elérte a célját, ráadásul egy nagyon jó ellenféllel játszhattunk. A Szentlőrinc nem véletlen vezeti az NB II-t, tele vannak rutinos, élvonalbeli tapasztalattal rendelkező játékosokkal is. Az első félidő jó iramot hozott, taktikailag is elégedett voltam, új dolgokat is gyakoroltunk. A második félidőben már elég kevert csapattal játszottunk, nem mindenki a saját pozíciójában kapott szerepet, akadtak is kisebb megingások ebből kifolyólag. Ettől függetlenül, amit játékidő terén elterveztünk, az megvalósult, nem mellesleg nyertünk is, ami mindig jót tesz azért az önbizalomnak. Hibák voltak, ezeket már a kupameccsig ki akarjuk javítani, hiszen szeretnénk továbbjutni. Szombaton még regeneráló program is van, illetve lesznek olyanok, akik az NB III-as csapatban fognak játszani, mert kell a megfelelő terhelés, játékperc – értékelt Szabó István.

Kecskeméti TE – Szentlőrinc 1-0 (1-0)

Felkészülési mérkőzés

KTE: Varga B. – Nagy K., Rjaskó, Belényesi, Katona L., Kotula – Bocskay, Meszhi, Katona B., Montiel – Lukács. Csere: Kersák (k), Polyák, Vattay, Kovács K., Szabó A., Zeke, Vágó, Berki, Zsótér, Pálinkás.

Szentlőrinc: Gyurján – Szekszárdi T., Szekszárdi M., Dinnyés, Papp Cs., Medgyesi, Hajdú, Nagy R., Bőle, Tóth-Gábor, Rab. Csere: Héninger (k), Sebestyén, Tamás, Novák, Stifter, Keresztes, Helesh, Kiss-Szemán, Ambach, Bíró, Poór.

Gól: Papp Cs. (36. – öngól)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Régebbi cikkek a Sport rovatban...