
A harmadik helyezett Rákosmentét fogadta a második helyen álló Kecskeméti NKSE a női kézilabda NB II. G-csoport alapszakaszának utolsó fordulójában. A találkozót a hírös városiak megérdemelten, 12 góllal megnyerték (36-24).
Ahogyan Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző is fogalmazott a meccs előtt, az összecsapásnak nagyvolt a tétje, hiszen mindkét csapat megy tovább a rájátszásba, és nem volt mindegy, hogy melyikfél gyűjti itt be a két pontot. Ennek megfelelően kiválóan kezdett a Kecskemét, 6 perc sem telt elaz összecsapásból, amikor a hazaiak már 6 gólnál jártak (és ez idő alatt csak egyet kaptak). Ebbena periódusban főszerepet játszott a KNKSE támadójátékában Vuletity, aki háromszor iseredményes volt. A vendégeknél Csajbók próbálta meccsben tartani csapatát, ám a túloldalonMoharos, Hirman és Jámbor-Herceg is gólokat szerzett. A félidő felénél Jámbor-Herceg sikereshétméteresét követően már hét gól volt a különbség, 12-5. A játékrész második felében még egylapáttal rá tudott tenni a KNKSE. A 22. és a 30. perc között 10 gólt is lőtt a házigazda, ezzelszemben csak négyet kapott, így a szünetben már kétszámjegyű előnyben volt a Kecskemét, 25-13.A második félidőt nem tudta ott folytatni a hírös városi együttes, ahol az elsőt abbahagyta,ugyanis tíz percig nem tudott gólt szerezni. A hazai gólcsendet négy találattal büntette aRákosmente, viszont még így is tetemes hátrányban volt, 25-17. Czár és Jámbor-Herceg góljaivalgyorsan visszaállt a minimum tíz gólos különbség, majd jött a Vuletity-show. A kecskemétiekkiváló játékosa egymás után 6 gólt lőtt, és összesen 12 találatig jutott a mérkőzésen.
Ahogyan Bíró-Kisjuhász Petra csapatának győzelme is 12 gólos lett. Végeredmény: 36-24. A KNKSE így a Vecsés mögött a második helyen zárta az alapszakaszt.Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: - Gratulálok a lányoknak, így kell elkezdeni egy mérkőzést! A második félidőben kicsit az öltözőben maradtunk, de sikerült újra magunkra találni, és magabiztosan begyűjtöttünk még két pontot a felsőházra. Kecskeméti NKSE – Rákosmente 36-24 (25-13)Női kézilabda NB II. G-csoport, 14. forduló
- 2025-04-23 21:45hiros.hu
- 2025-04-23 15:49hiros.hu
- 2025-04-22 15:35hiros.hu
- 2025-04-22 13:34hiros.hu
- 2025-04-21 18:21hiros.hu
- 2025-04-21 07:41hiros.hu
- 2025-04-24 21:38hiros.hu
- 2025-04-24 12:55hiros.hu
- 2025-04-20 14:49:00hiros.hu
- 2025-04-17 18:42:00hiros.hu
- 2025-04-17 11:01:49hiros.hu
- 2025-04-16 09:23:00hiros.hu
- 2025-04-15 18:01:50hiros.hu
- 2025-04-14 07:17:30hiros.hu
- 2025-04-14 07:06:00hiros.hu
- 2025-04-12 08:45:19hiros.hu
- 2025-04-11 09:08:12hiros.hu
- 2025-04-10 20:38:55hiros.hu
- 2025-04-09 06:59:19hiros.hu
- 2025-04-07 12:12:00hiros.hu
- 2025-04-06 20:15:00hiros.hu
- 2025-04-04 15:45:00hiros.hu