
Vasárnap 15:00-kor a Ferencváros vendége lesz a KTE, a találkozó előtt Gera Zoltán várakozásaira is kíváncsiak voltunk.
– Nem kell bemutatni, hogy kivel találkozunk vasárnap, hogyan zajlott ennek tükrében a felkészülésetek?
– A felkészülésünk ugyanúgy zajlott a mérkőzésre, ahogy az általában lenni szokott. Véleményem szerint a bajnokság legerősebb csapatával fogunk találkozni. Igyekeztünk a múlt heti mérkőzésünkből kiemelni a pozitívumokat, illetve kitérni azokra, amit javítani kell. Természetesen készültünk arra is, hogy kifejezetten a Ferencváros ellen mire kell figyelni, miben erősek, hol sebezhetőbbek.
– Számodra ez lehet az első alkalom, amikor ellenfélként térsz vissza a Groupama Arénába, mennyire gondoltál erre a meccs előtt?
– Egész héten az volt a fő szempont számomra, hogy megfelelően felkészüljünk a Ferencvárosra. Nem tagadom, ha ott leszek, biztosan kicsit más lesz az érzés, mint bármilyen másik meccsen, mert esetemben valóban nem mindennapi dolog, hogy a Groupama Arénában a Fradi ellen meccseljek. Ettől függetlenül ez nem foglalkoztatott különösebben, helyén kezelem a dolgot, hogy ellenfélként térek vissza, mert a profi futballnak ez is velejárója, ilyen a sors. A KTE sikereiért dolgozom, ennek megfelelően is tettük egész héten a dolgunkat a csapattal.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
- 2025-04-23 21:45hiros.hu
- 2025-04-23 15:49hiros.hu
- 2025-04-22 15:35hiros.hu
- 2025-04-22 13:34hiros.hu
- 2025-04-21 18:21hiros.hu
- 2025-04-21 07:41hiros.hu
- 2025-04-24 21:38hiros.hu
- 2025-04-24 12:55hiros.hu
- 2025-04-20 14:49:00hiros.hu
- 2025-04-17 18:42:00hiros.hu
- 2025-04-17 11:01:49hiros.hu
- 2025-04-16 09:23:00hiros.hu
- 2025-04-15 18:01:50hiros.hu
- 2025-04-14 07:17:30hiros.hu
- 2025-04-14 07:06:00hiros.hu
- 2025-04-12 08:45:19hiros.hu
- 2025-04-11 09:08:12hiros.hu
- 2025-04-10 20:38:55hiros.hu
- 2025-04-09 06:59:19hiros.hu
- 2025-04-07 12:12:00hiros.hu
- 2025-04-06 20:15:00hiros.hu
- 2025-04-04 15:45:00hiros.hu