
A kosárlabda előkészítő bajnokság harmadik fordulóját rendezték meg a Mercedes-Benz Sport Akadémián, március 8-án. A versenyen azoknak az iskoláknak a csapatai vesznek részt, amelyekben a tanév kezdete óta a 2015-ös és fiatalabb leányokkal és fiúkkal az Akadémia edzői foglalkoznak.
A leányoknál négy, a fiúknál hat iskolában folyik kosárlabda előkészítő képzés. A leányoknál az Arany-, a Kodály-, a Petőfi- és a Zrínyi Általános Iskola, a fiúknál a Piarista-, a Kodály-, a Zrínyi-, az Arany-, a Mátyás- és a Petőfi Általános Iskola csapatai vettek részt a küzdelemben. A kosárpalánták bemutatták szüleiknek és a felméréseket végző szakembereknek a tanév kezdete óta tanultakat.
Adamik Csilla, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia leány szakágvezetője elmondta: Szépen látszik, hogy a csapatok lépnek előre, a kollégák újabb és újabb gyerekeket is beemelnek ebbe a versenyrendszerbe. Tulajdonképpen még egy fordulónk van hátra, a tervek szerint azt májusban fogjuk rendezni. Ha hozzátesszük a három kosárlabdapalánta fordulót, akkor szinte szeptember óta havonta van a gyerekeknek egy-egy ilyen megmérettetés.
A szakágvezető hozzátette: A gyerekeket figyeljük, követjük fejlődésüket, mert a 2015-ös születésűek fogják alkotni a jövő évi U11-es versenyző csapatokat. A fiatal kosárlabdázók, szüleik biztatása mellett játszották a mérkőzéseiket, amelyek végén heves érzelmekkel reagáltak a legkisebbek. Ez is bizonyítja a kosárlabda játék iránti elkötelezettségüket. Az idei évben a kiválasztást tűztük zászlónkra, hiszen ez az Akadémia alapját biztosítja.
- 2025-04-23 21:45hiros.hu
- 2025-04-23 15:49hiros.hu
- 2025-04-22 15:35hiros.hu
- 2025-04-22 13:34hiros.hu
- 2025-04-21 18:21hiros.hu
- 2025-04-21 07:41hiros.hu
- 2025-04-24 21:38hiros.hu
- 2025-04-24 12:55hiros.hu
- 2025-04-20 14:49:00hiros.hu
- 2025-04-17 18:42:00hiros.hu
- 2025-04-17 11:01:49hiros.hu
- 2025-04-16 09:23:00hiros.hu
- 2025-04-15 18:01:50hiros.hu
- 2025-04-14 07:17:30hiros.hu
- 2025-04-14 07:06:00hiros.hu
- 2025-04-12 08:45:19hiros.hu
- 2025-04-11 09:08:12hiros.hu
- 2025-04-10 20:38:55hiros.hu
- 2025-04-09 06:59:19hiros.hu
- 2025-04-07 12:12:00hiros.hu
- 2025-04-06 20:15:00hiros.hu
- 2025-04-04 15:45:00hiros.hu