
Péntek délután 6 órakor puskalövésre rajtolt el a Melinda Parkban a hagyományos Alsószéktói 24 órás futás, amelyen szombaton 6 óráig bárki részt vehet egyéniben és csoportosan is. Így pontosan egy teljes napon át lesz lehetőségük teljesíteni a kijelölt pályát. A nagyszabású esemény megnyitóján részt vett Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester is.
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Kecskeméten, a Melinda Parkban az Alsószéktói 24 órás futást. A regisztráció már 17 órától nyitva áll, a nevezők pedig a helyszínen feliratos pólót kaptak emlékül. A nagyszabású esemény kezdetére 300-an regisztráltak, de ez a szám 24 óra múlva megközelíti majd az ezret is.
A futás Szemereyné Dr. Pataki Klaudia nyitotta meg, aki 2014-ben, az első rendezvényen maga is futócipőt húzott. Ma ugyan nem állt rajthoz, de ellátta jótanácsokkal a résztvevőket.
– Őszinte tiszteletem a futóké. Ez a sport nagy megerőltetést jelent az egész testnek, kitartást kíván a legkisebbektől az idősekig mindenkitől. Kívánom, hogy érezzék jól magukat, és fáradjanak el a futás végére, teljesítse mindenki azt a célt, amit kitűzött maga elé – kívánta a polgármester, aki beszédében az esemény közösségépítő szerepére is rávilágított. Ez ugyanis különösen fontos napjainkban, amikor a fiatalok kütyükön keresztül élnek közösségi életet.
Sipos László, a körzet képviselője, a futóverseny egyik ötletgazdája is köszöntötte a résztvevőket, külön köszönetet mondott a városrész nyugdíjasainak, akiknek köszönhetően finom falatok várják a futókat.
18 órakor hagyományőrző katonák puskalövése jelezte a startot, majd elkezdődött a futás, amely szombaton, október 4-én 18 órakor ér véget. Mindegy, ki mennyit fut, a lényeg az, hogy 24 órán keresztül folyamatosan legyen valaki a pályán. A szervező Kecskemét Alsószéktóért Egyesület gondoskodott a versenyzők motivációjáról is: aki legalább 5 kört teljesít, ajándék palacsintát kap a helyszínen. Az esemény immár 11. éve nemcsak sportlehetőséget, a mozgás örömét kínálja a résztvevőknek, hanem igazi közösségi élmény is, hisz ilyenkor kicsik és nagyok együtt futnak. Minden alkalommal közel ezren veszik ki részüket a közös futásból. A verseny utolsó körét hagyományőrző ágyúlövés indítja el. Ezután 18.30-kor rendezik meg az ünnepélyes díjátadót, ahol jutalmat kap a legtöbb kört teljesítő regisztrált futó, valamint a legjobb női, férfi és diák versenyző is.
- 2026-09-19 06:16hiros.hu
- 2026-09-18 16:34hiros.hu
- 2026-09-18 13:40hiros.hu
- 2026-09-17 16:41hiros.hu
- 2026-09-17 14:22hiros.hu
- 2026-09-14 06:50hiros.hu
- 2026-09-21 13:24hiros.hu
- 2026-09-20 09:16hiros.hu
- 2026-09-13 16:36:00hiros.hu
- 2026-09-13 11:03:43hiros.hu
- 2026-09-11 16:19:00hiros.hu
- 2026-09-10 17:23:39hiros.hu
- 2026-09-10 10:46:36hiros.hu
- 2026-09-10 09:02:44hiros.hu
- 2026-09-09 15:30:00hiros.hu
- 2026-09-08 16:42:38hiros.hu
- 2026-09-07 19:34:59hiros.hu
- 2026-09-07 09:05:56hiros.hu
- 2026-09-06 10:08:17hiros.hu
- 2026-09-05 20:29:51hiros.hu
- 2026-09-05 12:35:43hiros.hu
- 2026-09-04 21:31:49hiros.hu


