Szombaton 18 órakor a Körmend ellen csap össze a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István Sportcsarnokban.
Mindkét együttes elmondhatja magáról, hogy megőrizte tagságát az NBI A-csoportban. A szezonban eddig lejátszott három mérkőzésükből eddig kétszer a vasi alakulat jött ki jobban. Szombaton hazai környezetben van tehát esély arra, hogy javítsa ezt a mérleget az Ivkovics-alakulat.
A playout előző fordulójában a Körmend nagyarányú vereséget szenvedett az Oroszlány ellen (123-87), míg a Kecskemét Szegeden aratott fontos sikert (63-68), ezzel biztosítva helyét jövőre az élvonalban.
Ivkovics Sztojan szakmai igazgató osztotta meg gondolatait a mérkőzés előtt:
-Sajnálom, hogy Ladovszky és Szemerédi továbbra sem bevethető, hiszen lett volna feladatuk a mérkőzéseken. Bízunk benne, hogy az U21-es döntőn már fognak tudni szerepelni. Volt egy tervünk a playout hajrájára, de ezen változtatni kell. A szegedi meccsen több játékosunk is kemény faultokat szenvedett el, és kérdőjeles a játékuk a folytatásban. Wittmann szerepét sikerült Ivkovics Milánnak és Tóth Barnának átvállalni, ami pozitívum. Jövőre is jönnek fel az Akadémiáról négyen, akikkel tudunk majd számolni. A károgóknak persze biztos igazuk van, hogy Kecskeméten semmi nem működik… A hátralévő három meccset ki kell élveznie a játékosoknak, nyomás nélkül léphetnek pályára. A Körmend ellen egy jó és izgalmas meccsre számítok, és győzni szeretnénk természetesen. Szurkolóink támogatására feltétlenül számítunk!
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Egis KörmendTippmix Férfi NBI A-csoport playout 8. forduló2026. május 16., szombat 18:00 - Messzi István SportcsarnokJátékvezetők: Makrai Márton, Jakab László Imre, Gombos Márk BálintMKOSZ ellenőr: Missura Gábor Jenő
Szurkolói információk
Itt lehet jelentkezni a szurkolói játékra
Nyerj jegyeket az Ápolóba!
Jegy- és bérletárak
Szerző: Komáromy András
- 2026-11-01 10:55hiros.hu
- 2026-10-30 18:26hiros.hu
- 2026-10-29 14:33hiros.hu
- 2026-10-28 07:16hiros.hu
- 2026-10-25 22:08hiros.hu
- 2026-10-24 19:31hiros.hu
- 2026-11-03 06:56hiros.hu
- 2026-11-01 17:44hiros.hu
- 2026-10-22 19:26:00hiros.hu
- 2026-10-19 11:54:45hiros.hu
- 2026-10-18 15:25:32hiros.hu
- 2026-10-15 06:44:13hiros.hu
- 2026-10-12 08:22:21hiros.hu
- 2026-10-11 18:39:00hiros.hu
- 2026-10-09 19:03:00hiros.hu
- 2026-10-09 06:57:20hiros.hu
- 2026-10-08 14:22:24hiros.hu
- 2026-10-06 14:29:19hiros.hu
- 2026-10-03 20:01:00hiros.hu
- 2026-10-03 12:40:00hiros.hu
- 2026-10-02 22:19:00hiros.hu
- 2026-09-29 10:43:37hiros.hu


