
2025 utolsó bajnokijára hazai pályán került sor, Ivkovic Stojan csapata az eggyel előttük álló Zalakerámia ZTE KK-t fogadta a Messzi István Sportcsarnokban. A vendég együttest az első fordulóban idegenben sikerült fölülmúlni, de azóta sok változáson esett át a zalai együttes.
Túl vagyunk a férfi élvonalbeli kosárlabda alapszakaszának féltávján, a 14. mérkőzésre 30-án sor került, ahol a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét zalaegerszegi kihívóját fogadta itthon. Az érkező vendégeket a nyitófordulóban egyszer már sikerült megtréfálni, ám azóta sok víz lefolyt a Dunán. A nyár elején visszatért Sebastjan Krasovec, aki korábban már irányította a kispadot, ám tőle még októberben megváltak, helyét a görög élvonalból érkező Konstantinos Mexas vette át még októberben.
Egyik új igazolásuk, Jericole Hellems megütött egy szurkolót, vele azonnali hatállyal szerződést bontottak, a helyére új légiósnak Justin Bibbs-t szerződtették. Az új vezetőedző megszakította a rossz hazai sorozatot és győzelemmel mutatkozott be, az ezt megelőző fordulóban pedig 118-72-re győzték le az Oroszlányt. Ennek megfelelően igen szorosra sikerült az első negyed, mindössze 1 egységgel sikerült ellépni a mieinknek. A félidő vége előtt sikerült 8-ra tornászni az előnyünket, ám még ez sem jelentette azt, hogy biztonságban vagyunk. Szerencsére két finn légiósunk közül Okko a legjobbkor húzta elő a bomba dobóformát, 23 pontig menetelt, 3 trojkával, hibátlan büntetőzéssel és 6 kiharcolt faulttal a mezőny legjobbja lett a mérkőzés végére, melyet összesítésben 88-74-re nyertek meg Ivkovic Stojan fiai a riválissal szemben. Következő mérkőzésüket a dobogó második fokát elfoglaló Szombathely ellen játszák holnap este, idegenben.
- 2026-02-03 17:15hiros.hu
- 2026-02-03 12:11hiros.hu
- 2026-02-02 11:39hiros.hu
- 2026-02-01 10:22hiros.hu
- 2026-01-31 20:26hiros.hu
- 2026-01-31 18:35hiros.hu
- 2026-02-09 06:57hiros.hu
- 2026-02-09 06:54hiros.hu
- 2026-01-30 07:14:18hiros.hu
- 2026-01-29 14:02:11hiros.hu
- 2026-01-29 09:41:47hiros.hu
- 2026-01-29 09:08:25hiros.hu
- 2026-01-27 17:13:00hiros.hu
- 2026-01-27 13:10:47hiros.hu
- 2026-01-27 07:06:41hiros.hu
- 2026-01-23 06:59:48hiros.hu
- 2026-01-22 20:18:11hiros.hu
- 2026-01-22 13:34:53hiros.hu
- 2026-01-21 12:33:31hiros.hu
- 2026-01-20 11:17:02hiros.hu
- 2026-01-20 08:25:54hiros.hu
- 2026-01-19 11:57:11hiros.hu

