
Január 18-án újabb állomásához érkezett a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia előkészítő tornasorozata, amelynek egyik legfontosabb célja a legfiatalabb korosztály felmérése és kiválasztása. A Mercedes-Benz Sport Akadémián megrendezett tornán nyolc kecskeméti általános iskola csapatai vettek részt, ahol az akadémia edzői egész tanéven át edzéseket tartanak és figyelik a gyerekek fejlődését. A mérkőzéseken a kosárlabda palánták óriási lelkesedéssel küzdöttek, bizonyítva a lelátón helyet foglaló szülőknek az eddigi edzések eredményét.
A versenysorozat jelenlegi fordulója már a negyedik volt, ám a lebonyolítás ezúttal eltért a korábbiaktól. Erről Adamik Csilla, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia leány szakágának vezetője beszélt.
– Az első fordulókban külön szerepeltek a fiú- és a lánycsapatok, most azonban egy napon belül együtt rendeztük meg a mérkőzéseket. Ennek az volt a célja, hogy pontosabb képet kapjunk az egyes csapatok erősségéről – mondta a szakágvezető. – A későbbi fordulókban már nem nemek szerint, hanem játékerő alapján alakítjuk ki a csoportokat.
A rendszer folyamatosan bővül: több olyan iskola is csatlakozott, ahol vegyes csapatokkal dolgoznak, így a fiúk és lányok együtt fejlődhetnek. A tornán a 2016-os születésű és annál fiatalabb gyerekek szerepelhetnek, akik közül a legügyesebbek a következő évben meghívást kaphatnak az akadémiára.
– Jövőre a 2016-os korosztály már versenyző korosztály lesz. Azokat a gyerekeket választjuk ki, akik fizikailag és mentálisan is alkalmasak a nagyobb terhelésre. Ők adják majd az U11-es csapatok gerincét – tette hozzá Adamik Csilla.
Az akadémia szakemberei nem egyetlen tornán döntenek: a gyerekeket egy teljes éven keresztül figyelik, a havi rendszerességgel rendezett fordulók során. Januárban még egy kosárpalánta-forduló is szerepel a programban, tavasszal pedig folytatódik a megfigyelési folyamat.
A mostani tornán az alábbi általános iskolák vettek részt: Petőfi, Mátyás, Zrínyi, Arany, Lánchíd, Katonatelep, Kadafalva, Vásárhelyi, ÉZI.
- 2026-09-05 20:29hiros.hu
- 2026-09-05 12:35hiros.hu
- 2026-09-04 21:31hiros.hu
- 2026-09-04 16:44hiros.hu
- 2026-09-03 21:07hiros.hu
- 2026-09-01 12:32hiros.hu
- 2026-09-07 09:05hiros.hu
- 2026-09-06 10:08hiros.hu
- 2026-08-31 09:21:51hiros.hu
- 2026-08-30 08:07:39hiros.hu
- 2026-08-29 20:44:36hiros.hu
- 2026-08-17 19:13:45hiros.hu
- 2026-08-17 17:04:33hiros.hu
- 2026-08-16 18:23:37hiros.hu
- 2026-08-15 10:07:00hiros.hu
- 2026-08-14 09:56:30hiros.hu
- 2026-08-13 16:02:08hiros.hu
- 2026-08-12 13:58:04hiros.hu
- 2026-08-10 14:22:25hiros.hu
- 2026-08-07 15:21:00hiros.hu
- 2026-08-07 10:00:00hiros.hu
- 2026-08-06 11:18:46hiros.hu


