
Az utolsó hazai mérkőzés jön a szezonban szerdán 18 órakor a Messzi István Sportcsarnokban.
A Körmend ellen aratott győzelmével a play-out minitabella élére ugrott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A Pécs szintén 17 pontot tudhat magáénak, ám két sikerrel kevesebbet szerzett ebben a periódusban.
A két együttes eddig háromszor csapott össze, és mindhárom alkalommal a hazai csapat tudott győzedelmeskedni.
A szerdán 18 órakor kezdődő bajnoki a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét utolsó hazai ütközete lesz a 2025/26-os évadban.
Ivkovics Sztojan szakmai igazgató: -Továbbra is vannak kisebb-nagyobb sérülések, nem múlt el nyomtalanul a hátunk mögött hagyott felfokozott időszak. A csapat és a játékosok érdekeit is szem előtt tartva fogom meghozni a döntést, hogy ki fog pályára lépni a Pécs ellen. Terv szerint haladunk. Most is szerephez fognak jutni az Akadémiáról feljövő fiatalok. Felbecsülhetetlen tapasztalatokkal gazdagodnak ilyenkor, ami a csapat és az ő jövőjük szempontjából is rendkívül értékes. Úgy vélem, hogy a számukra kiszabott feladatokat jól elvégezték a múltkor is. Természetesen szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, és győzelemmel búcsúzni a hazai pályától és szurkolóinktól.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - NKA Universitas PécsTippmix Férfi NBI A-csoport playout 9. forduló2026. május 20., szerda 18:00 - Messzi István SportcsarnokJátékvezetők: dr. Popgyákunik Balázs, Szilágyi Bálint, Szőts DávidMKOSZ ellenőr: Tóth Kálmán
- 2026-11-01 10:55hiros.hu
- 2026-10-30 18:26hiros.hu
- 2026-10-29 14:33hiros.hu
- 2026-10-28 07:16hiros.hu
- 2026-10-25 22:08hiros.hu
- 2026-10-24 19:31hiros.hu
- 2026-11-03 06:56hiros.hu
- 2026-11-01 17:44hiros.hu
- 2026-10-22 19:26:00hiros.hu
- 2026-10-19 11:54:45hiros.hu
- 2026-10-18 15:25:32hiros.hu
- 2026-10-15 06:44:13hiros.hu
- 2026-10-12 08:22:21hiros.hu
- 2026-10-11 18:39:00hiros.hu
- 2026-10-09 19:03:00hiros.hu
- 2026-10-09 06:57:20hiros.hu
- 2026-10-08 14:22:24hiros.hu
- 2026-10-06 14:29:19hiros.hu
- 2026-10-03 20:01:00hiros.hu
- 2026-10-03 12:40:00hiros.hu
- 2026-10-02 22:19:00hiros.hu
- 2026-09-29 10:43:37hiros.hu


