
A Kecskeméti TE II. vasárnap Soltvadkerten lépett pályára a Vármegye I. 29. fordulójában.
Nem indult jól a találkozó, hiszen Gszelmann Tamás góljával már a 4. percben vezetést szerzett a Soltvadkert hazai pályán. A gyors gól után természetesen nagy erőket mozgósítottak a fiatalok, egyenlíteni végül Balis Gergő tudott közvetlenül a szünet előtt. A második félidőben akár mindkét csapat eldönthette volna a meccset, de gól már nem született, így maradt az 1-1-es döntetlen.
Miután a Tiszakécske II. szombaton nyert Kunbaján, ismét előzni tudott, és egy ponttal vezet az utolsó kör előtt. Sorsunk így már nem saját kezünkben van, riválisunk otthon a Baja, a mieink pedig a Kiskőrös ellen zárnak. Lóczi Péter fiataljainak csak a győzelem jelenthet reményt az aranyra, de emellett az is kellene, hogy a Baja legalább pontot szerezzen.
– Az elmúlt három hétben második alkalommal volt a kezünkben a sorsunk, megint nem tudtunk élni vele. Egész mérkőzésen domináltunk, többet birtokoltuk a labdát, de ismét hiányzott a minőség a támadóharmadban. Ellenfelünk szervezetten és masszívan védekezett, veszélyes kontrákat vezetett, így a döntetlen reális eredmény. Nagyon fájó ez a pont, mert hiányzott a karakter a játékból. Múlt héten mindenki jól játszott, most mindenki tudása alatt teljesített – mondta Lóczi Péter, a KTE II. vezetőedzője.
Soltvadkerti TE – Kecskeméti TE II. 1-1 (1-1)
Soltvadkert. Vezette: Székely (Décsi, Risz)
STE: Eifert – Veszeli, Gráczer, Huszka, Supka Zs., Plichta, Áman, Huszty (Farkas B. 46.), Oláh, Gszelmann (Rácz 46.). Játékos-edző: Huszty Dániel
KTE II.: Pálfi – Varga M., Fodor, Balis, Szlovák, Tóth F. (Vincze 88.), Supka Á., Csuri, Szabó B., Fürj, Pataki (Köblös 80.). Vezetőedző: Lóczi Péter
Gól: Gszelmann (4.) ill. Balis (44.)
Forrás: kte.hu
- 2026-11-01 10:55hiros.hu
- 2026-10-30 18:26hiros.hu
- 2026-10-29 14:33hiros.hu
- 2026-10-28 07:16hiros.hu
- 2026-10-25 22:08hiros.hu
- 2026-10-24 19:31hiros.hu
- 2026-11-03 06:56hiros.hu
- 2026-11-01 17:44hiros.hu
- 2026-10-22 19:26:00hiros.hu
- 2026-10-19 11:54:45hiros.hu
- 2026-10-18 15:25:32hiros.hu
- 2026-10-15 06:44:13hiros.hu
- 2026-10-12 08:22:21hiros.hu
- 2026-10-11 18:39:00hiros.hu
- 2026-10-09 19:03:00hiros.hu
- 2026-10-09 06:57:20hiros.hu
- 2026-10-08 14:22:24hiros.hu
- 2026-10-06 14:29:19hiros.hu
- 2026-10-03 20:01:00hiros.hu
- 2026-10-03 12:40:00hiros.hu
- 2026-10-02 22:19:00hiros.hu
- 2026-09-29 10:43:37hiros.hu


