
Hétfőn délig nyilatkozhattak a vármegyei I. osztályban szereplő, korábban NB III-as licencet is kapó klubok, hogy részt kívánnak-e venni az osztályozón. Miután a bajnok Tiszakécske II. nem élt a lehetőséggel, a KTE II. képviselheti Bács-Kiskunt, erről az MLSZ már hivatalosan is tájékoztatta klubunkat.
A területi osztályozón összesen 20 csapat vehet részt, a 19 vármegyei, valamint a budapesti bajnok. A versenykiírás értelmében amennyiben egy bajnok nem vállalja az indulást, úgy a dobogósok vehetik át helyét, ha korábban sikeres NB III-as licencet adtak be.
Szombaton lezárult a vármegyei I. osztály, és a KTE II. végül egy ponttal a Tiszakécske II. mögött végezve ezüstérmes lett. Mivel csak ez a két klub adott be licencet, a tiszakécskei csapat pedig nem kívánt indulni, így klubunk tartalékcsapata szállhat harcba az NB III-ért.
Az osztályozó sorsolását kedden 11:00-kor tartják meg az MLSZ székházában, a pontos mezőny is kiderül ekkorra. Amennyiben nem vesz részt 20 csapat a sorsoláson – amire az utóbbi évek gyakorlata alapján nagy esély mutatkozik – úgy nem mindenkinek kell pályára lépnie, ebben az esetben egyes klubok akár automatikusan is feljuthatnak, ha nem kerülnek kihúzásra.
- 2026-11-01 10:55hiros.hu
- 2026-10-30 18:26hiros.hu
- 2026-10-29 14:33hiros.hu
- 2026-10-28 07:16hiros.hu
- 2026-10-25 22:08hiros.hu
- 2026-10-24 19:31hiros.hu
- 2026-11-03 06:56hiros.hu
- 2026-11-01 17:44hiros.hu
- 2026-10-22 19:26:00hiros.hu
- 2026-10-19 11:54:45hiros.hu
- 2026-10-18 15:25:32hiros.hu
- 2026-10-15 06:44:13hiros.hu
- 2026-10-12 08:22:21hiros.hu
- 2026-10-11 18:39:00hiros.hu
- 2026-10-09 19:03:00hiros.hu
- 2026-10-09 06:57:20hiros.hu
- 2026-10-08 14:22:24hiros.hu
- 2026-10-06 14:29:19hiros.hu
- 2026-10-03 20:01:00hiros.hu
- 2026-10-03 12:40:00hiros.hu
- 2026-10-02 22:19:00hiros.hu
- 2026-09-29 10:43:37hiros.hu


