
Hétfőn sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon Shaun Doss. A 195 cm magas, 27 éves amerikai kosárlabdázó számára nem ismeretlen a magyar közeg, hiszen tavaly az Oroszlány játékosa volt, ám egy váratlan sérülés keresztülhúzta számításait.
Hazájában, az NCAA-ben az Arkansas-Pine Bluff Golden Lions és SIU-Edwardsville Cougars együtteseit erősítette, majd Európa felé vette az irányt. Svájcban, a Starwings Regio Basel csapatánál remek formát mutatott: a 2024–25-ös szezonban átlagban 20,5 pontot, 4,7 lepattanót és 2,1 asszisztot ért el a svájci élvonalban. Ezt megelőzően Finnországban, a KTP Kotka együttesénél is erős teljesítményt nyújtott: átlagban 13,2 pont, 3,3 lepattanó.
Az előző évadban az MVM-OSE Lions játékosa lett, ám csak hét meccsen tudott pályára lépni. Ezen mérkőzéseken viszont húzóembere volt akkori csapatának: 17,6 pontot, 3,6 lepattanót, 1,7 gólpasszt és 1,1 labdaszerzést átlagolt.
— Harmadik légiósunknál is ugyanazt az elvet követtük, mint eddig. Ár-érték arányban számunkra megfelelő játékost találtunk Shaun Doss személyében, aki jól illeszkedik a játékrendszerünkbe. Nyitott szemmel figyeljük a piacot a továbbiakban is - nyilatkozta Ivkovics Sztojan szakmai igazgató.
— Örülök, hogy vissza tudtam térni Magyarországra – kezdte Shaun Doss. – A Kecskemét szimpatikus volt számomra, és úgy gondolom, jó döntést hoztam, hogy ide igazoltam. Sokat dolgoztam rajta, hogy visszatérhessek a kosárlabdához, és állíthatom, hogy erőm teljében vagyok. Nagyon várom már a közös munkát, és a legjobb tudásomat akarom nyújtani, ezzel segítve a csapatot és örömet szerezni a szurkolóknak.
Szerző: Komáromy András
- 2026-09-05 20:29hiros.hu
- 2026-09-05 12:35hiros.hu
- 2026-09-04 21:31hiros.hu
- 2026-09-04 16:44hiros.hu
- 2026-09-03 21:07hiros.hu
- 2026-09-01 12:32hiros.hu
- 2026-09-07 09:05hiros.hu
- 2026-09-06 10:08hiros.hu
- 2026-08-31 09:21:51hiros.hu
- 2026-08-30 08:07:39hiros.hu
- 2026-08-29 20:44:36hiros.hu
- 2026-08-17 17:04:33hiros.hu
- 2026-08-16 18:23:37hiros.hu
- 2026-08-15 10:07:00hiros.hu
- 2026-08-14 09:56:30hiros.hu
- 2026-08-13 16:02:08hiros.hu
- 2026-08-12 13:58:04hiros.hu
- 2026-08-10 14:22:25hiros.hu
- 2026-08-07 15:21:00hiros.hu
- 2026-08-07 10:00:00hiros.hu
- 2026-08-06 11:18:46hiros.hu
- 2026-08-06 09:05:29hiros.hu


