Lopások mellett állatkínzásért is felelnie kell annak a fiatalkorúnak, aki az ellene folyamatban lévő eljárás ellenére sem hagyott fel a bűnelkövetéssel.
Egy kalocsai lakos azért tett feljelentést április első napjaiban a rendőrségen, mert egy ismeretlen a házuk előtt parkoló autókból különféle értéket tulajdonított el. A rendőrök hamar megtalálták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 16 éves uszódi lakost, akit a lopás miatt gyanúsítottként kihallgattak. A fiú a nyomozás első szakaszában szabadlábon védekezhetett, azonban az ellene folyamatban lévő rendőrségi eljárás dacára nem hagyott fel a bűnelkövetéssel.
Június 2-án egy 19 éves férfivel bementek egy nyitott tanyaépületbe, ahonnan többek között meglovasítottak egy légpuskát a hozzá tartozó lövedékekkel. A fiatalok a fegyverrel meglőtték a szomszédos telken szaladgáló kiskutyát, majd a hazaérkező tulajdonos láttán elmenekültek.
A duót a kalocsai rendőrök már másnap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az újabb lopás, valamint az állatkínzás miatt. A fiatalabb elkövetőt immár őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, míg társa szabadlábon védekezhetett.
A nyomozók a bűnelkövetők ügyében a vizsgálódást a napokban befejezték. Ellenük vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.
- 2024-09-17 16:26hiros.hu
- 2024-09-17 08:40hiros.hu
- 2024-09-17 07:12hiros.hu
- 2024-09-16 10:19hiros.hu
- 2024-09-16 07:23hiros.hu
- 2024-09-19 09:03hiros.hu
- 2024-09-19 09:01hiros.hu
- 2024-09-14 14:04:35hiros.hu
- 2024-09-13 14:50:37hiros.hu
- 2024-09-13 11:17:00hiros.hu
- 2024-09-13 09:16:15hiros.hu
- 2024-09-12 18:42:11hiros.hu
- 2024-09-12 09:08:58hiros.hu
- 2024-09-12 08:42:20hiros.hu
- 2024-09-11 16:33:08hiros.hu
- 2024-09-11 11:39:01hiros.hu
- 2024-09-10 21:15:30hiros.hu
- 2024-09-10 16:05:23hiros.hu
- 2024-09-10 08:29:14hiros.hu
- 2024-09-10 08:20:21hiros.hu
- 2024-09-09 09:10:39hiros.hu
- 2024-09-08 16:30:01hiros.hu