
A legrövidebb éjszakát június 24-én, Szent Iván éjjelén szokás ünnepelni, de a valódi napforduló idén június 20-ára esett. A nyári napforduló idején kezdődik csillagászati értelemben, a nyár.
Elérkeztünk a nyári napfordulóhoz, pontosan tegnap 22 óra 52 perckor elkezdődött a csillagászati nyár. A közhiedelemmel ellentétben nem mindig június 21-én van a nyári napforduló. A tévhitek eloszlatása és a csillagászati esemény részletes bemutatása lesz az egyik planetáriumi program holnap, a Múzeumok Éjszakáján. Az bizonyos, hogy a Földön a nyári napfordulókor a leghosszabb a nappal, közel 16 órás és legrövidebb az éjszaka.
A planetáriumban már délután elkezdődnek a programok a Múzeumok éjszakáján, a Szentivánéji fényjátékkal, ezt követően kezdődik az előadás a nyári napfordulóról. És aki egészen közelről is szeretné megtekinteni a Nap felszínét, most, amikor a naptevékenyég a maximumon van, lehetősége lesz erre is szombat délután, derült idő esetén, a Planetárium speciális távcsöveivel.
17.00-tól két óránként indul a Városházától a Planetáriumig tartó séta a 10 db bolygószobor érintésével, melyek hűen bemutatják a naprendszer méret- és távolság arányait, ezáltal lesz a séta hossza „6 milliárd km” és mindezt teljes telihold mellett tehetik meg azok, akik a késő esti időpontot választják a túrára.
- 2025-05-23 11:02hiros.hu
- 2025-05-23 09:29hiros.hu
- 2025-05-22 20:37hiros.hu
- 2025-05-22 18:06hiros.hu
- 2025-05-22 17:49hiros.hu
- 2025-05-22 16:34hiros.hu
- 2025-05-23 14:09hiros.hu
- 2025-05-23 13:10hiros.hu
- 2025-05-22 14:29:15hiros.hu
- 2025-05-22 14:16:19hiros.hu
- 2025-05-22 13:33:53hiros.hu
- 2025-05-22 08:57:11hiros.hu
- 2025-05-22 08:56:42hiros.hu
- 2025-05-21 22:39:00hiros.hu
- 2025-05-21 18:10:18hiros.hu
- 2025-05-21 17:21:00hiros.hu
- 2025-05-21 16:37:00hiros.hu
- 2025-05-21 15:57:05hiros.hu
- 2025-05-21 15:26:41hiros.hu
- 2025-05-21 14:53:43hiros.hu
- 2025-05-21 13:49:25hiros.hu
- 2025-05-21 12:48:08hiros.hu