
Palacsintával, gulyáslevessel és színes porral várták szombaton a futni vágyó családokat a kecskeméti Szabadidő Központban – a Színes Tavasz nem egy hagyományos sportverseny volt. A rendezvény bevételének egy része rászoruló családok asztalára kerül majd, élelmiszercsomag formájában. Az esemény élettel teli színei és e közösségi összefogás minden résztvevőnek kellemes programot jelentett a hétvégére.
A Patai család és a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség rendezvényén, a Színes Tavasz futóversenyen indulhattak a mozogni vágyók szombaton. A versenyen minden korosztály részt vehetett, ahogy a programokon is, azaz a közös bemelegítésen, illetve a táncos műsorokon.
A nap palacsintázással kezdődött, majd a futók megkapták egyedi rajtszámaikat, melyek mind egy tombolajegyet is jelentettek. Ezután minden futó a tavasz színeivel koronázta meg a szabadidő parkot: színes porral szórták be magukat.
Ám a célba érést követően sem maradt abba a móka: egy jól megérdemelt gulyáslevest is elfogyaszthattak, melynek 1000 Forintos árából jótékonyságra költenek a szervezők. A Színes Tavasz futóverseny tehát meghozta a tavaszi jókedvet a tarkaságával, a finom falatokkal és e szívmelengető jótékonysággal. Minden résztvevő boldogan térhetett haza, hiszen a természetben, szeretteikkel töltött kellemes perceik mellett még adakoztak is.
- 2025-04-14 19:32hiros.hu
- 2025-04-14 17:08hiros.hu
- 2025-04-14 15:30hiros.hu
- 2025-04-14 13:28hiros.hu
- 2025-04-14 11:54hiros.hu
- 2025-04-14 09:38hiros.hu
- 2025-04-14 20:07hiros.hu
- 2025-04-14 19:45hiros.hu
- 2025-04-14 07:05:00hiros.hu
- 2025-04-13 19:59:45hiros.hu
- 2025-04-13 18:52:00hiros.hu
- 2025-04-13 16:57:57hiros.hu
- 2025-04-13 16:35:00hiros.hu
- 2025-04-13 14:26:23hiros.hu
- 2025-04-13 14:04:48hiros.hu
- 2025-04-13 09:38:48hiros.hu
- 2025-04-12 16:26:00hiros.hu
- 2025-04-12 11:16:50hiros.hu
- 2025-04-12 09:13:00hiros.hu
- 2025-04-11 19:31:00hiros.hu
- 2025-04-11 16:51:56hiros.hu
- 2025-04-11 15:30:00hiros.hu