A repülőgépgyártó céggel még szorosabbra fűzi a viszonyt a jövőben NBI-es futsalcsapatunk. Ennek ékes bizonyítéka volt az az első lépés is a folyamatban, amely révén szurkolóink ingyenes meccslátogatást élvezhetnek, amennyiben követik social media felületeink legalább egyikét. A jövőben még nagyobb tervek vannak a felek között, ennek kapcsán Boros Lászlóval, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatójával készítettünk interjút.
A Magnus Aircraft Zrt. korábban már vendégül látta az SG Kecskemét Futsal teljes csapatát. Hogyan kerültek kapcsolatba a csapattal? Milyen kötődése van Kecskeméthez Önnek és a cégüknek?
Régóta követem a csapat életét a social médiában. Élőben először a tavalyi bajnoki döntőn láttam játszani őket. Egy nagyon szimpatikus, alázatos, fiatal csapatot láttam, ami azonnal kötődést alakított ki bennem. Emellett dr. Vercz Tamással egy gimnáziumba, talán egy évfolyam különbséggel jártunk, azonos gyökerekről indultunk, és nem utolsó sorban hosszú éveken keresztül alap tagjai voltunk a Kecskeméti Református Gimnázium kispályás focicsapatának. Az ő személye szintén garancia arra, hogy megfelelő értékek mellett, helyes irányba megy a csapat. A cégünk Kecskemétről indul, itt kezdődött minden, én pedig Kecskeméten születtem és itt is élek a családommal.
A sport szponzorációja kapcsán több helyen is fellelhető a Magnus. Miért tartják fontos, hogy Önök is szerepet vállaljanak a sportklubok életében?
Nem szimplán a sportban vállalunk szerepet. Hanem olyan csapatok mellett, akik értékekben, alapokban, gondolatokban közel állnak hozzánk, valamiben újak, céltudatosak, és egyben alázatosak. Mindemellett a jövő generációinak támogatása is fontos nekünk.
Ha jól tudom, már járt személyesen SG Kecskemét Futsal meccsen. Milyen benyomásai vannak a klubról, a csapatról?
Azon kívül, amit az első kérdésnél elmondtam még talán annyit tennék hozzá, hogy azóta megismertem a szakvezetést és az az elhivatottság, intelligencia és alázat tovább mélyítette a csapat melletti szimpátiámat. Nem egy meccsen, hanem 1-2 kivétellel az összes hazain kint voltam a fiammal. Bírom a hangulatát nagyon. Sőt, már csábítottam magammal másokat is. De a legnagyobb siker, hogy a családom lány tagjai is eljöttek többször, és nem bánták meg.
Érdekes egybeesés, hogy a Magnus Aircraft Zrt. és az SG Kecskemét Futsal is majdnem egy időben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Milyen közös kampányokra számíthatunk a partneri együttműködés során?
Ezt most hagynám a meglepetés kategóriában, de azt megígérhetem, hogy nagy dologra készülünk Tamással. Új lesz, egyedi lesz és nagyot fog szólni!
(A fotón dr. Vercz Tamás az SG Kecskemét Futsal ügyvezető elnöke és Boros László a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója látható.)
- 2024-12-18 17:08hiros.hu
- 2024-12-18 16:44hiros.hu
- 2024-12-18 12:26hiros.hu
- 2024-12-17 14:07hiros.hu
- 2024-12-16 18:25hiros.hu
- 2024-12-16 07:16hiros.hu
- 2024-12-20 21:11hiros.hu
- 2024-12-19 11:32hiros.hu
- 2024-12-16 07:10:14hiros.hu
- 2024-12-13 07:24:55hiros.hu
- 2024-12-11 19:30:00hiros.hu
- 2024-12-09 10:31:53hiros.hu
- 2024-12-09 09:14:07hiros.hu
- 2024-12-08 21:14:00hiros.hu
- 2024-12-08 20:23:00hiros.hu
- 2024-12-07 12:02:20hiros.hu
- 2024-12-06 10:48:00hiros.hu
- 2024-12-04 09:47:11hiros.hu
- 2024-12-03 18:37:00hiros.hu
- 2024-12-01 19:10:47hiros.hu
- 2024-12-01 18:03:00hiros.hu
- 2024-11-30 14:01:00hiros.hu