Az idei naptári év utolsó előtti, ám egyik legfontosabb találkozójára készül a kecskeméti női kézilabdacsapat. Hirman Milláék Vecsésre utaznak, és a rájátszás szempontjából meghatározó találkozón igyekeznek begyűjteni a két bajnoki pontot.
A Vecsés SE vezeti jelenleg a tabellát, ám egy mérkőzéssel többet játszott, mint a KNKSE. Ezzel együtt a csoport egyik legerősebb gárdájáról van szó, hiszen nyolc összecsapásból hetet magabiztosan megnyertek; csupán egyszer, az első fordulóban botlottak – Kecskeméten (28-26). A KNKSE mérlege hibátlan, és nem is lehet más célja, mint a csoportrangadón is folytatni a győzelmi szériát, még úgy is, hogy az egyenlő erőkből álló összecsapást ezúttal Vecsésen rendezik.
Bíró-Kisjuhász Petra vezetőedző: - Sorsdöntő meccs előtt állunk, győzelmünk esetén szinte garantált az alapszakasz első helye a csoportunkban, ami ígéretes a rájátszás előtt. Három hétig nem volt bajnoki mérkőzésünk, így kicsit kiestünk a ritmusból, de maximális fordulatszámmal készülünk az összecsapásra. Fizikai, sok ütközéses mérkőzésre számítok, hasonlóan szoros lehet, mint az őszi meccsünk, reméljük, ezúttal is miénk lesz a két pont.
Vecsés SE – Kecskeméti NKSE
Női kézilabda NB II. G-csoport, 8. forduló
2024. december 08. vasárnap, 17:00
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Vezeti: Tóbiás, Végh
- 2024-12-18 17:08hiros.hu
- 2024-12-18 16:44hiros.hu
- 2024-12-18 12:26hiros.hu
- 2024-12-17 14:07hiros.hu
- 2024-12-16 18:25hiros.hu
- 2024-12-16 07:16hiros.hu
- 2024-12-20 21:11hiros.hu
- 2024-12-19 11:32hiros.hu
- 2024-12-16 07:10:14hiros.hu
- 2024-12-13 07:24:55hiros.hu
- 2024-12-11 19:30:00hiros.hu
- 2024-12-09 10:31:53hiros.hu
- 2024-12-09 09:14:07hiros.hu
- 2024-12-08 21:14:00hiros.hu
- 2024-12-08 20:23:00hiros.hu
- 2024-12-07 12:02:20hiros.hu
- 2024-12-06 10:48:00hiros.hu
- 2024-12-04 09:48:05hiros.hu
- 2024-12-03 18:37:00hiros.hu
- 2024-12-01 19:10:47hiros.hu
- 2024-12-01 18:03:00hiros.hu
- 2024-11-30 14:01:00hiros.hu