Búcsút vettek középiskolájuktól a kecskeméti diákok. Az érettségi vizsgáik előtt még utoljára végig járták alma materük termeit, tanáraik pedig szerető szavakkal és gondolatokkal búcsúztatták őket.
Elballagtak a kecskeméti diákok. Az ünnepségeket majdnem elmosta az eső, de szerencsére a délelőtti zápor gyorsan elvonult. A Széchenyi István Technikum ballagási ünnepségén Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is elbúcsúztatta a ballagó diákokat. A polgármester 30 évvel ezelőtt érettségizett a vendéglátóipari szakközépiskolában, amiről csupa jó emléket őriz. Hálás szívvel gondol vissza az itt töltött éveire.
Az iskola igazgatója, Mester László Barnabás búcsúztató gondolataiban arról beszélt, hogy a jövő mindig az iskolapadban kezdődik, ugyanis az elkövetkezendő években derül ki, hogy az iskola mennyire tudta felkészíteni, szellemileg szabaddá és gazdaggá tenni a diákokat. Mennyire tudta felvértezni őket az élet kihívásaira.
– A tehetség egyszerre felelősség, kockázat és kötelesség is, mert a siker és a kudarc lehetősége egyaránt benne van. Kik a tanulásban, a versenyeken, a művészetekben, mások a sportban alkottatok maradandót - szólt a diákokhoz Mester László Barnabás.
A kecskeméti ballagásokról a KTV Kiemelő c. műsorában láthatnak bővebb összefoglalót.
- 2024-05-17 péntek 19:52hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 18:43hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 16:37hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 09:25hiros.hu
- 2024-05-16 csütörtök 20:35hiros.hu
- 2024-05-16 csütörtök 19:18hiros.hu
- 2024-05-14 kedd 12:26hiros.hu
- 2024-05-13 hétfő 18:32hiros.hu
- 2024-05-16 13:48:24hiros.hu
- 2024-05-16 07:30:31hiros.hu
- 2024-05-16 07:24:58hiros.hu
- 2024-05-15 20:13:00hiros.hu
- 2024-05-15 17:29:00hiros.hu
- 2024-05-15 13:53:31hiros.hu
- 2024-05-14 18:38:56hiros.hu
- 2024-05-14 17:08:08hiros.hu
- 2024-05-14 16:50:44hiros.hu
- 2024-05-14 15:24:32hiros.hu
- 2024-05-13 16:46:00hiros.hu
- 2024-05-13 15:38:13hiros.hu
- 2024-05-13 14:58:16hiros.hu
- 2024-05-13 11:36:13hiros.hu