23 nedű közül ma választotta ki a szakemberekből álló zsűri Kecskemét Város Borát. Az értékelés eredménye egyelőre titkos, a megtisztelő cím birtokosának neve jövőhéten, vagyis május 11-én szombaton lesz publikus, a XIX. Helyi Termék Ünnep és Hungarikum Fesztivál rendezvényén.
Szomorú eseménnyel kezdődött pénteken az idei Kecskemét Város Borát kiválasztó rendezvény. Bejelentették, hogy csütörtökön elhunyt dr. Kerényi Zoltán, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskeméti Kutatóállomásának nyugalmazott igazgatója. Emlékének egyperces tiszteletadással tisztelegtek egykori munkatársai.
Az ide borversenyre egy kiválasztási eljárást követően 23 nedű érkezett a szakemberekből álló bíráló testület asztalára. A poharakba került borok a 20-21-22 és 23 -as évjáratok legjobbjai.
„Testes, karakteres, a fajtára jellemzően zamatos, kellően savas.” Többek között ilyen jelzőkkel illették a borszakértők a poharaikba töltött, számukra ismeretlen borászatból származó borokat. A rendezvényen dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő azt kérte a kóstolóktól, hogy a lehető legjobb bort válasszák ki a benevezett kövidinka, cserszegi fűszeres, rajnai rizling vagy éppen a kékfrankos fajták közül.
A borokat bíróló testület mai döntése egyelőre titkos, hogy idén melyik bor viselheti majd a Kecskemét Város Bora megtisztelő címet, az május 11-én szombaton, a XIX. Helyi Termék Ünnep és Hungarikum Fesztivál rendezvényén derül majd ki.
- 2024-05-17 péntek 19:52hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 18:43hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 16:37hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 09:25hiros.hu
- 2024-05-16 csütörtök 20:35hiros.hu
- 2024-05-16 csütörtök 19:18hiros.hu
- 2024-05-14 kedd 12:26hiros.hu
- 2024-05-13 hétfő 18:32hiros.hu
- 2024-05-16 13:48:24hiros.hu
- 2024-05-16 07:30:31hiros.hu
- 2024-05-16 07:24:58hiros.hu
- 2024-05-15 20:13:00hiros.hu
- 2024-05-15 17:29:00hiros.hu
- 2024-05-15 13:53:31hiros.hu
- 2024-05-14 18:38:56hiros.hu
- 2024-05-14 17:08:08hiros.hu
- 2024-05-14 16:50:44hiros.hu
- 2024-05-14 15:24:32hiros.hu
- 2024-05-13 16:46:00hiros.hu
- 2024-05-13 15:38:13hiros.hu
- 2024-05-13 14:58:16hiros.hu
- 2024-05-13 11:36:13hiros.hu