A 2023/24-es évad záróakkordjaként a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház péntek este bemutatta stúdiószínházában a Felhangolva című darabot, amelynek “mesés zenés evés” műfaji besorolása talán keveset, az előadás maga viszont annál többet mond. Örömzene, mélységek és magasságok – Kovács Lehel újra csodát tett.
A színház megszületése óta tudjuk, hogy akár életszerű történetek, tanulságok, emberi tragédiák, égbekiáltó boldogság, vagy bármilyen más mély érzelem kerül is színre, a szerep a legtöbb esetben a szó szoros értelmében vett szerep. Egy felvett személyiség, egy megírt, majd összerakott karakter. Ritka és merész, amikor a szerep a színész saját maga, főként, ha ezáltal teljes egészében le is vetkőzteti önmagát, és eldobva a felvett álarcot, legfőbb valójában magát mutatja. A Felhangolva éppen erről szól – megismerjük a benne szereplőket. Mindenki a saját történetét meséli el, és eközben partnerre talál a játszótársai között, péntek este óta pedig a közönség soraiban is.
Az előadás kilenc + 1 színész személyes történetéből, mozaikokból áll össze egy egésszé, és miközben a szereplők valóban a Ruszt József Stúdiószínház színpadán sütnek-főznek, általuk kiválasztott zenék segítségével mesélnek nekünk – hozzá illően a darabnak magyar népmesei keretet adtak az alkotók, ez pedig erőteljesen visszatükröződik a jelmezekben és a díszletben. Előbbi Pirityi Emese, utóbbi Molnár Anna munkáját dicséri. Az előadás dramaturgja Tóth Kata. A színpadon Bori Réka, Kovács Gyopár, Szegvári Júlia, Venczli Zóra, Koltai-Nagy Balázs, Sipos Imre, Mechle Christian, Varga-Huszti Máté, Kertész Kata és Venczli Alex látható.
Kovács Leheltől nem szokatlan, hogy egy kicsit mást csinál, hogy egy kicsit meglep, hogy egy kicsit újragondol, hogy új utakra visz. „Ha a stúdiószínház nem engedi meg azt, hogy kísérletezzünk, akkor mi fogja?” – utalt a rendező az előadás hétköznapitól eltérő formátumára. Hangsúlyozta továbbá: nagy bizalma van afelé, hogy a kísérlet sikeres lesz, és bebizonyítja majd, érdemes így haladni tovább ezen az úton.
„Tele van büszkeséggel a szívem. Büszke vagyok a bátorságotokra, hogy mertetek magatokról beszélni nekem. Én augusztustól egy új szerepkörben, művészeti vezetőként állok majd mellettetek, és ti itt lesztek velem ezen a hajón. Nagyon jó volt megismerni azokat, akikkel együtt fogok utazni. Számomra ez volt a legnagyobb élmény. A másik: látni azt, hogy ami ezen a színpadon létrejön, az mind belőletek van! Amit ebből kifőztünk, az a ti közös történetetek!” – címezte szavait a bemutatót követően a társulathoz Kovács Lehel.
A Felhangolva című előadás május 3-tól megtekinthető a Ruszt József Stúdiószínház színpadán egészen az évad végéig, de felkerült a 2024/25-ös évad repertoárjára is.
Forrás: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- 2024-05-17 péntek 19:52hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 18:43hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 16:37hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 09:25hiros.hu
- 2024-05-16 csütörtök 20:35hiros.hu
- 2024-05-16 csütörtök 19:18hiros.hu
- 2024-05-14 kedd 12:26hiros.hu
- 2024-05-13 hétfő 18:32hiros.hu
- 2024-05-16 13:48:24hiros.hu
- 2024-05-16 07:30:31hiros.hu
- 2024-05-16 07:24:58hiros.hu
- 2024-05-15 20:13:00hiros.hu
- 2024-05-15 17:29:00hiros.hu
- 2024-05-15 13:53:31hiros.hu
- 2024-05-14 18:38:56hiros.hu
- 2024-05-14 17:08:08hiros.hu
- 2024-05-14 16:50:44hiros.hu
- 2024-05-14 15:24:32hiros.hu
- 2024-05-13 16:46:00hiros.hu
- 2024-05-13 15:38:13hiros.hu
- 2024-05-13 14:58:16hiros.hu
- 2024-05-13 11:36:13hiros.hu