Szemereyné Pataki Klaudiának, a város jelenlegi polgármesterének öt kihívója lesz a június 9-ei helyi önkormányzati választáson. Azt, hogy a jelöltek milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon, a Helyi Választási Bizottság tagjai sorsolták ki tegnap a Városházán Török Zoltán elnök vezényletével.
Hat polgármesterjelötje lesz a kecskemétieknek 2024. június 9-én az önkormányzati választáson. Nekik május 6-án 16 óráig kellett leadniuk a Helyi Választási Bizottság számára az összegyűjtött ajánlószelvényeket. Kecskeméten ezt egyébként heten tették meg, közülük azonban Kardos Miklós János független jelöltet nem tudta nyilvántartásba venni a Helyi Választási Bizottság, ugyanis nem sikerült a szükséges 500 ajánlást összegyűjtenie.
A többiek a Városházán tegnap este megtartott sorsolás értelmében a következő sorrendben fognak szerepelni a szavazólapon. Először Hódi Zsuzsanna, a Mi Hazánk, majd Bodrogi Tamás, a Válasszon Jövőt! jelöltje, ezt követően dr. Kara László független jelölt, dr. Klinger Ádám András, a Civil Összefogás Városunkért Egyesület, majd Szemereyné Pataki Klaudia, a Fidesz-KDNP jelöltje, végül Király József, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület, a DK, az LMP – Zöldek, az MSZP, valamint a Párbeszéd- ZÖLDEK jelöltje található majd meg a szavazólapon.
A választas.hu oldalon az egyéni választókerületek, valamint a települési nemzetiségi önkormányzatok jelöltjei is megtekinthetőek a sorsolásnak megfelelő rendben.
- 2024-05-18 szombat 08:51hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 19:52hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 18:43hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 16:37hiros.hu
- 2024-05-17 péntek 09:25hiros.hu
- 2024-05-16 csütörtök 20:35hiros.hu
- 2024-05-14 kedd 12:26hiros.hu
- 2024-05-13 hétfő 18:32hiros.hu
- 2024-05-16 19:18:00hiros.hu
- 2024-05-16 13:48:24hiros.hu
- 2024-05-16 07:30:31hiros.hu
- 2024-05-16 07:24:58hiros.hu
- 2024-05-15 20:13:00hiros.hu
- 2024-05-15 17:29:00hiros.hu
- 2024-05-15 13:53:31hiros.hu
- 2024-05-14 18:38:56hiros.hu
- 2024-05-14 17:08:08hiros.hu
- 2024-05-14 16:50:44hiros.hu
- 2024-05-14 15:24:32hiros.hu
- 2024-05-13 16:46:00hiros.hu
- 2024-05-13 15:38:13hiros.hu
- 2024-05-13 14:58:16hiros.hu