
A Kecskeméti Sportiskola ismét bővül: megalakulóban van a tollaslabda-szakosztály, amely a város sportéletének egyik legfiatalabb ága lesz. A kezdeményezés motorja Nagy Gabriella, a Bányai Júlia Gimnázium testnevelő tanára, aki évek óta szervezi és vezeti a sportág iránt érdeklődő diákok edzéseit.
– Harmadik éve tartok tollaslabda szakköröket a gimnáziumban, és akkora volt az érdeklődés, hogy a Sportiskola felkért, indítsuk el ezt a szakosztályt. Most a toborzás időszakában vagyunk, de már el is kezdtük az edzéseket – mondta Nagy Gabriella, aki a szakosztály vezetője és edzője is egyben.
A tollaslabda-szövetség országos szinten is támogatja a kecskeméti kezdeményezést, mivel Bács-Kiskun vármegyében eddig nem működött szervezett utánpótlás-nevelés a sportágban. Ezzel a lépéssel a Kecskeméti Sportiskola nemcsak a város, hanem a teljes térség sportkínálatát gazdagítja.
A szakosztály elsődleges célja, hogy minél több gyermek megismerkedjen ezzel a technikás, gyorsaságot és koncentrációt igénylő sportággal. A hosszabb távú terv azonban egyértelmű: versenyképes utánpótlás-bázis kialakítása, amely később diákolimpiai és országos megmérettetéseken is képviselheti a várost.
– Szeretnénk, ha a gyerekek megtapasztalnák a játék örömét, és megtanulnák, hogy a tollaslabda nemcsak szórakozás, hanem igazi sportteljesítmény is – tette hozzá az edző.
A Kecskeméti Sportiskola ezzel a lépéssel újabb lehetőséget teremt a sportoló kedvű fiataloknak, hogy egy szinte teljesen új sportágban próbálják ki magukat – és akár a jövő bajnokaivá váljanak.
- 2026-07-16 20:51hiros.hu
- 2026-07-16 14:03hiros.hu
- 2026-07-11 16:01hiros.hu
- 2026-07-11 10:01hiros.hu
- 2026-07-10 17:13hiros.hu
- 2026-07-09 19:22hiros.hu
- 2026-07-20 17:46hiros.hu
- 2026-07-18 15:44hiros.hu
- 2026-07-07 13:33:09hiros.hu
- 2026-07-06 08:27:43hiros.hu
- 2026-07-06 07:19:54hiros.hu
- 2026-07-05 15:44:41hiros.hu
- 2026-07-01 19:52:08hiros.hu
- 2026-06-30 19:54:53hiros.hu
- 2026-06-30 12:54:55hiros.hu
- 2026-06-27 21:17:33hiros.hu
- 2026-06-27 18:22:00hiros.hu
- 2026-06-26 11:35:41hiros.hu
- 2026-06-25 15:22:58hiros.hu
- 2026-06-22 10:43:54hiros.hu
- 2026-06-17 20:08:00hiros.hu
- 2026-06-17 06:56:52hiros.hu


