A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás miatt vádat emelt két nővel szemben, akik ismerősük udvarába hívatlanul beugrottak és a férfit a saját házában késsel kirabolták.
A vád szerint a lopásokból élő kiskunmajsai nő és a korábbi fegyházbüntetéséből feltételesen szabadult női bűntársa – az ügy vádlottjai – elhatározták, hogy közös ismerősüktől, egy helybeli férfitól pénzt szereznek. Tervüknek megfelelően 2024. május 18-án estefelé megjelentek a sértett háza előtt és a portájára bekiabálva pénzt kértek tőle. A sértett anélkül, hogy kaput nyitott volna, távozásra szólította fel őket. Mivel a vádlottak mindenáron pénzhez akartak jutni, ezért a kerítésen átmászva bementek a házba.
Ennek láttán a férfi már épp a rendőröket akarta hívni, amikor a fiatalabb nő az asztalról felkapott egy kést és azt nekiszegezve pénzt követelt tőle. Eközben a bűntársa egy táskába bepakolt mindent, ami a keze ügyébe került: az öblítőszer és élelmiszer mellett a férfi sportcipőjét és övtáskáját is eltette, majd felszólította ő is a férfit, hogy adjon készpénzt. A fenyegetés hatása alatt álló férfi először egy 2 ezer, majd egy 10 ezer forintos bankjegyet adott át. Ekkor a fiatalabb rabló eldobta a kést és a megpakolt táskát felkapva elszaladtak. Később a nők a zsákmányon megosztoztak.
Nem sokáig örülhettek azonban a rablással megszerzett holmiknak, ugyanis a kiskunhalasi rendőrök néhány óra múlva elfogták és őrizetbe vették őket.
A nyomozás során kiderült, hogy a fiatalabb nőnek további három lopás is a számlájára írható, amit egyedül illetve egy férfi bűntárssal – az ügy harmadik vádlottjával – együtt követett el. Egy ismerőse alkalmi távollétét kihasználva, a hálószobából egy lakattal lezárt pénzkazettában 170 ezer forintot vitt el. Férfi vádlott társával további két helyszínről edényeket, lakásfelszerelési tárgyakat és csavarozógépet loptak el.
Az ügyészség a két nőt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, a fiatalabb nőt és férfi bűntársát emellett lopás bűntettével is vádolja. Az ügyészség a letartóztatásban lévő női vádlottakkal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
(A fotókon a rablás helyszíne és a rablás során használt kés látható.)
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
- 2024-10-08 08:54hiros.hu
- 2024-10-08 07:30hiros.hu
- 2024-10-07 12:29hiros.hu
- 2024-10-07 08:47hiros.hu
- 2024-10-06 16:07hiros.hu
- 2024-10-05 11:20hiros.hu
- 2024-10-08 16:41hiros.hu
- 2024-10-08 14:39hiros.hu
- 2024-10-04 15:38:09hiros.hu
- 2024-10-04 11:04:13hiros.hu
- 2024-10-04 10:43:13hiros.hu
- 2024-10-02 12:19:08hiros.hu
- 2024-10-02 11:07:15hiros.hu
- 2024-10-01 15:23:00hiros.hu
- 2024-09-30 18:14:43hiros.hu
- 2024-09-27 17:11:00hiros.hu
- 2024-09-27 10:51:31hiros.hu
- 2024-09-26 08:56:23hiros.hu
- 2024-09-25 17:54:50hiros.hu
- 2024-09-25 08:36:00hiros.hu
- 2024-09-25 07:17:06hiros.hu
- 2024-09-24 20:46:15hiros.hu