Kecskemét időjárás
Méltón ünnepelték meg városrészüket a XIX. Hunyadivárosi Napok résztvevői
2023-09-23 szombat 12:26

Pénteken délután vette kezdetét a XIX. Hunyadivárosi Napok rendezvénye, a városrész legnagyobb ünnepe. A megnyitó keretében adták át Kecskemét új Postapontját a Hunyadivárosi Közösségi Házban kialakított helyen, és ekkor tartották a hagyományos díjátadó ünnepséget is. Vasárnap a babák köszöntésével folytatódott a rendezvény.

Kétnapos városrészi napokkal ünnepeltek a hunyadivárosi lakók. Az ünnepség első napján átadták a megnyílt postapontot, majd egy ünnepélyes megnyitó követte rendezvényt. Pászti András önkormányzati képviselő az esemény megnyitóján elmondta, a városrész négy jelentős problémával küzdött az elmúlt években: Covid, energiaválság, postabezárás és infláció.

A Hunyadiváros programjai mindig sokrétűek, érdekesek, ezt pedig 43 ember önkéntes munkája, segítsége építette fel, akik közösségeket teremtenek, a közösségekért dolgoznak. A Hunyadivárosi Tanácsadó Testület úgy döntött, hogy nyilvánosan köszöni meg önkéntes segítőinek az áldozatos munkáját.

Az eseményen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és a képviselő méltatta továbbá Szilágyi Róbert, aki több mint öt éve vezeti az „Akikért a déli harang szól a Hunyadivárosban” Egyesületet annak minden személyi és anyagi vonzatával; valamint Szilberhorn Adorjánné Csillát, aki 11 éve önkéntesen, lelkesen dolgozik, ökoszemlélettel vezeti a Hunyadivárosi Közösségi Kertet, ahol vegyszermentesen, egészségesen történik a kertészkedés. Az önkénteseket díjakkal jutalmazták.

A kétnapos rendezvénysorozat szombati napján a babáké volt a főszerep. Lassan két évtizedes hagyomány Hunyadivárosban, hogy szeptemberben köszöntik és ajándékcsomaggal lepik meg azokat a városrészben lakó családokat, ahol a megelőző évben baba érkezett. A zenés, citerás műsor után a képviselő és segítői nagy ajándékcsomagokkal ajándékozták meg a jelenlévő kisbabákat. Pászti András elmondta, fontosnak tartják a felnövekvő nemzedékek közösségbe való bevonását.

A rossz idő ellenére is hatalmas érdeklődés övezi a Hunyadivárosi Napokat. Ebben a percben is rotyognak a bográcsok és fogynak az ízletes házi finomságok.

Köszöntő okleveleket kaptak:

Régebbi cikkek a Programok rovatban...