Kecskemét időjárás
Ma indult és egy hétig tart a Kocsis napok programsorozat
2023-12-01 péntek 19:58

Egy héten át ünnepli névadóját a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola. Az iskolában koszorúzást, kiállítást, különleges programokat és szalagavatót is tartanak december 7-ig.

Közel 40 éve emlékezik meg névadójáról a Déli ASzC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola. Az intézmény 1984-ben vette fel Kocsis Pál nevét, és azóta minden évben egy héten keresztül ünneplik a névadót és születésnapját különböző programokkal. A rendezvénysorozatot Juhász István igazgató nyitotta meg ma (péntek) reggel. Mint Kocsis Pált, úgy az iskolát is néha a küzdelem jellemzi, a kitartó munkának köszönhetően felülkerekedtek a nehézségeken - mondta az intézményvezető. Elhangzott az is, komoly hagyomány, hogy a virágkötő tanulók egy adventi kiállítást készítenek az aulában.

Minden évben december 1-jén kezdődik a Kocsis napok programsorozat, amelynek keretében megemlékeznek névadójukról, volt oktatóikról, valamint diákjaikról. A mai(péntek) megemlékezés után kiosztották a német-angol fordítói versenyük díjait. Majd egy izgalmas élménybeszámoló következett, amelynek során az iskola több tanulója az Erasmus program keretében tett portugáliai útjáról számolt be. A fiatalok az út során megismerhették az ottani kultúrát, de a családi gazdaságok életébe is betekintést nyertek.

A ma elindult Kocsis napok programjaként péntek este, szalagavató várja a végzős diákokat. A rendezvénysorozat egészen december 7-ig, csütörtökig tart, amikor is az iskolában nyílt napot tartanak, de virágkötő bemutató is várja majd az érdeklődőket.

Régebbi cikkek a Programok rovatban...