Az Európai Mobilitási Hét keretében rendezik meg a héten a KRESZ tanoda előadásait. A program célja, hogy a gyerekekkel interaktív módon ismertesse meg a közlekedés szabályait és a balesetmegelőzés fontosságát. Idén a program szeptember 16-19 között a városrészi közösségi házakban valósul meg, hogy minél több osztályt tudjanak megszólítani. Az első alkalom a Hunyadivárosi Közösségi Házban zajlott Pászti András képviselő részvételével.
Az esemény során a lelkes tanulók birtokba vehették a közösségi házat, ahol játékos formában tanulhattak meg fontos közlekedési szabályokat és biztonsági tudnivalókat a Kecskeméti Rendőrkapitányság közreműködésével. Az interaktív előadás során szemléltetőanyagok segítségével bemutatták a biztonságos közlekedés alapelveit és a balesetmegelőzés legfontosabb szempontjait. A gyerekek interaktívan, kérdéseik révén ismerkedhettek meg a közlekedési szabályokkal.
Idén a Mobilitási Hét nemzetközi mottója a „Mindannyiunké a tér!”, amely különösen igaz a kecskeméti KRESZ tanoda kapcsán.Nem csupán az ismeretek bővítésére fókuszál, hanem arra is, hogy a gyerekek tudatosan és biztonságosan közlekedjenek a mindennapokban. A rendezvény évről-évre sikeresen hozzájárul a közlekedésbiztonsági kultúra fejlesztéséhez.Játékosan és hatékonyan oktatja a fiatalokat a közlekedési szabályokra, miközben megerősíti a közösségi összetartást és támogatja a fenntartható közlekedést.A KRESZ Tanoda az Európai Mobilitási Hét keretében csütörtökön, a Széchenyivárosi Közösségi Házban folytatódik.
- 2024-09-18 20:05hiros.hu
- 2024-09-18 18:22hiros.hu
- 2024-09-18 17:11hiros.hu
- 2024-09-18 16:13hiros.hu
- 2024-09-18 14:37hiros.hu
- 2024-09-18 13:50hiros.hu
- 2024-09-19 11:53hiros.hu
- 2024-09-18 20:32hiros.hu
- 2024-09-18 13:49:22hiros.hu
- 2024-09-18 13:35:33hiros.hu
- 2024-09-18 12:59:10hiros.hu
- 2024-09-18 11:46:24hiros.hu
- 2024-09-18 11:10:58hiros.hu
- 2024-09-18 10:43:33hiros.hu
- 2024-09-18 07:20:49hiros.hu
- 2024-09-17 20:58:36hiros.hu
- 2024-09-17 19:50:27hiros.hu
- 2024-09-17 19:27:00hiros.hu
- 2024-09-17 16:20:41hiros.hu
- 2024-09-17 15:05:42hiros.hu
- 2024-09-17 11:44:34hiros.hu
- 2024-09-17 11:28:34hiros.hu