Szeptember 21-éig tart a népszerű Széchenyiváros Hete rendezvény, melynek harmadik napján is színes programok várták a közönséget. A mai repertoárban szerepelt testmozgás, egészségmegőrzés, ismeretterjesztés és természetesen játék is.
A CédrusKörök Retro játékaival indult el a Széchenyiváros Hete rendezvény mai (szerda) napja, mely során bingózhattak, QR kód számháborúzhattak a résztvevők. A délelőtt folyamán kitelepült a Szarvas térre az EFI Egészségpont egészségügyi mérésekkel, teljes testösszetétel analízissel, dietetikai és életmód tanácsadással szolgálva az érdeklődőknek. Bemutatkozott a Forradalom Utcai Óvoda ügyességi játékokkal, valamint akrobatika és modern tánc bemutató is szórakoztatta a közönséget az Arany János iskola jóvoltából.
Az idősebb korosztályt szenior torna bemutató várta, melyhez bárki csatlakozhatott a nyitott foglalkozás keretében. A Benkó Zoltán Szabadidőközpontban volt a gyülekezője a Széchenyiváros Hete délután 3 órakor kezdődött közös sétájának, mely a Vízmű Domb tetejéről kínált ismeretterjesztő programot a kecskeméti városrészekről. A program házigazdája a CédrusNet Kecskemét Gyalogló Klubja volt. Holnap is várják gyalogtúrára a természetszeretőket az Arborétumba, akik három órától a Kápolnák útján vehetnek részt, a Mária-kápolnába tett látogatással egybekötve, a Zöld Vitalitás Cédruskörrel.
A Széchenyiváros Hete holnapi színes programjai között szerepel többek között balesetvédelmi előadás, tornabemutató, planetáriumi interaktív műsor felnőttek részére a naprendszerről. További részlet a szombatig tartó széchenyivárosi ingyenes programokról a hiros.hu hírportálon található.
- 2024-09-18 20:05hiros.hu
- 2024-09-18 17:11hiros.hu
- 2024-09-18 16:13hiros.hu
- 2024-09-18 14:37hiros.hu
- 2024-09-18 13:50hiros.hu
- 2024-09-19 11:53hiros.hu
- 2024-09-18 20:32hiros.hu
- 2024-09-18 13:49:22hiros.hu
- 2024-09-18 13:35:33hiros.hu
- 2024-09-18 12:59:10hiros.hu
- 2024-09-18 11:46:24hiros.hu
- 2024-09-18 11:10:58hiros.hu
- 2024-09-18 10:43:33hiros.hu
- 2024-09-18 07:20:49hiros.hu
- 2024-09-17 20:58:36hiros.hu
- 2024-09-17 19:50:27hiros.hu
- 2024-09-17 19:27:00hiros.hu
- 2024-09-17 16:20:41hiros.hu
- 2024-09-17 15:43:26hiros.hu
- 2024-09-17 15:05:42hiros.hu
- 2024-09-17 11:44:34hiros.hu
- 2024-09-17 11:28:34hiros.hu