Bács-Kiskunban négy helyszínen zajlik önálló önkormányzati árvízi védekezés a kataszrófavédelem közreműködésével és több mint ezer önkéntes bevonásával. Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának félszáz munkatársa Baján, a Petőfi-szigeten vett részt a munkálatokban.
Dunapataj, Harta, Solt és Baja – ezeken a településeken zajlik önálló önkormányzati védekezés a térségben várhatóan hétfőn-kedden tetőző dunai árvízre készülve. Kovács Andrea tűzoltó főhadnagytól, a Bács- Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől megtudtuk, eddig százazezer homokzsákot használtak fel, a mai napon (csütörtökön) ez a szám 75 ezerrel növekedett.
Baján a Petőfi-szigeten csaknem ezren – hivatásosok és önkéntesek – igyekeztek felkészíteni a partszakaszt az árhullámra. Köztük volt Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának csapata is. Mint Rideg László közgyűlési elnök elmondta, felhívására több mint ötven fő, gyakorlatilag a teljes kollektíva jelentkezett az önkéntes munkára.
Az önkormányzat dolgozói mellett számos diák, civil szervezetek, egyházak részt vesznek a védekezésben, ami így nem csak önkéntes, hanem valódi közösségi munka is egyben.
- 2024-09-19 20:46hiros.hu
- 2024-09-19 20:24hiros.hu
- 2024-09-19 18:30hiros.hu
- 2024-09-19 17:55hiros.hu
- 2024-09-19 16:24hiros.hu
- 2024-09-19 14:20hiros.hu
- 2024-09-20 07:18hiros.hu
- 2024-09-19 14:02:26hiros.hu
- 2024-09-19 11:53:31hiros.hu
- 2024-09-18 20:32:45hiros.hu
- 2024-09-18 20:05:00hiros.hu
- 2024-09-18 18:22:00hiros.hu
- 2024-09-18 17:11:34hiros.hu
- 2024-09-18 16:13:46hiros.hu
- 2024-09-18 14:37:03hiros.hu
- 2024-09-18 13:50:24hiros.hu
- 2024-09-18 13:49:22hiros.hu
- 2024-09-18 13:35:33hiros.hu
- 2024-09-18 12:59:10hiros.hu
- 2024-09-18 11:46:24hiros.hu
- 2024-09-18 11:10:58hiros.hu
- 2024-09-18 10:43:33hiros.hu