Idén is sétával hívták fel a figyelmet a demenciával élők számának drasztikus növekedésére Kecskemét belvárosában. A Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda 7. alkalommal szervezte meg az Alzheimer Sétát, amelyen idén mintegy háromszázan vettek részt, idősek és fiatalok egyaránt. Az esemény mottója az volt: Tegyük közüggyé a demenciát!
A demencia ma már népbetegség. Becslések szerint világszerte 55 millió embert érint, hazánkban pedig mintegy 250 ezer idős nőt és férfit sújt. Erre irányítja rá a figyelmet az Alzheimer Séta, amit hetedik alkalommal szervezett meg a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda.
Ezt a széles körű összefogást jelképezték a sétán azok a színes papírvirágok, amelyeket az idősgondozó szolgálat nyugdíjas klubjai, valamint a nyári diáktáborok résztvevői készítették. Fiatalok és idősek, érintettek, segítők és egyszerű érdeklődők kaptak a virágokból a Piaristák terén tartott gyülekezőn. Innen az Arany János utcán át a Városházáig tartott az Alzheimer Séta, a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola Fallaway táncegyesület mazsorettcsoportjának felvezetésével.
Mint elhangzott, nem véletlen, hogy sétával kívánják felhívni a demenciával élőkre a figyelmet a szervezők. A kutatók szerint ugyanis az aktív idősödés lehet a kulcsa a megelőzésnek. Erre helyezi a hangsúlyt a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda is.
– Elsőként szerveztük meg az Alzheimer Cafét, amelynek keretében immár hetedik éve minden hónapban tartunk előadást meghívott szakemberekkel. Nemcsak a betegséggel, hanem a megelőzéssel kapcsolatban is hiteles információkat osztunk meg a résztvevőkkel. Ezen kívül számos programot szervezünk különböző nyugdíjasklubokban, illetve munkahelyeken a megelőzés érdekében – mondta el. dr. Bagi Anett.
A rendezvényen a városvezetés nevében Pászti András önkormányzati képviselő köszöntötte az akció résztvevőit. Köszöntőjében rámutatott arra, hogy az Alzheimer-kór nem csupán egyéni tragédia, hanem az egész közösség számára nagy kihívás. Ezért Kecskemét elkötelezett a demenciával élők és családjaik támogatása mellett. A város 2019-ben hazánkban elsőként indította el egyedülálló demencia-akcióprogramját.
A beszédek után a kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar énekelt, majd az Egészségfejlesztési Iroda szenior örömtáncosai tartottak bemutatót. Ez a program azért is állandó eleme az eseménynek, mert a zene és a tánc sokat segíthet a memória megőrzésében, fejlesztésében. A demencia ugyanis a tudomány mai állása szerint csak késleltethető, de nem gyógyítható. A megelőzése érdekében azonban nagyon sokat tehetünk. Az Alzheimer Séta ennek jegyében közös tánccal zárult.
- 2024-09-19 20:46hiros.hu
- 2024-09-19 20:24hiros.hu
- 2024-09-19 17:55hiros.hu
- 2024-09-19 16:24hiros.hu
- 2024-09-19 14:20hiros.hu
- 2024-09-20 07:18hiros.hu
- 2024-09-19 20:57hiros.hu
- 2024-09-19 14:02:26hiros.hu
- 2024-09-19 11:53:31hiros.hu
- 2024-09-18 20:32:45hiros.hu
- 2024-09-18 20:05:00hiros.hu
- 2024-09-18 18:22:00hiros.hu
- 2024-09-18 17:11:34hiros.hu
- 2024-09-18 16:13:46hiros.hu
- 2024-09-18 14:37:03hiros.hu
- 2024-09-18 13:50:24hiros.hu
- 2024-09-18 13:49:22hiros.hu
- 2024-09-18 13:35:33hiros.hu
- 2024-09-18 12:59:10hiros.hu
- 2024-09-18 11:46:24hiros.hu
- 2024-09-18 11:10:58hiros.hu
- 2024-09-18 10:43:33hiros.hu