
Egy kiskunhalasi áruháztól egy 70 éves nő és 48 éves fia csalt ki több mint 3 millió forintot az üvegvisszaváltó automatához gyártott hamis visszatérítési igazolásokkal. A rendőrök néhány órán belül azonosították és kihallgatták őket.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra feljelentés érkezett arról, hogy egy helyi áruházat több mint 3 millió forintos kár ért. A csalók az üvegvisszaváltó automata által kiadott kuponok – úgynevezett voucherek – meghamisításával szerezték meg a pénzt.
A rendőrség gyors intézkedésének köszönhetően néhány órán belül sikerült azonosítani az elkövetőket: egy 70 éves nőt és 48 éves fiát, akik 2024 augusztusában kezdték meg bűncselekményeiket.
Kezdetben nem visszaváltható üvegeket láttak el hamis címkékkel, majd visszaváltották őket. Később a módszerüket úgy változtatták meg, hogy otthon gyártott, hamis kuponokat használtak, amelyeket az önkiszolgáló kasszánál váltottak be. Csak kisebb értékben vásároltak, így a fennmaradó összeget készpénzben kapták vissza.
A rendőrség a párost még aznap gyanúsítottként kihallgatta, bankszámláikon lévő pénzt lefoglalta. A nyomozás jelenleg is tart, a hatóság vizsgálja, hogy más üzletek sérelmére is követtek-e el hasonló bűncselekményeket.
- 2025-07-05 14:29hiros.hu
- 2025-07-04 22:00hiros.hu
- 2025-07-04 17:37hiros.hu
- 2025-07-03 18:05hiros.hu
- 2025-07-01 11:03hiros.hu
- 2025-06-28 21:16hiros.hu
- 2025-07-07 11:46hiros.hu
- 2025-07-07 06:42hiros.hu
- 2025-06-28 12:48:00hiros.hu
- 2025-06-27 09:54:36hiros.hu
- 2025-06-26 13:15:23hiros.hu
- 2025-06-25 10:39:25hiros.hu
- 2025-06-24 08:30:26hiros.hu
- 2025-06-24 07:06:39hiros.hu
- 2025-06-23 19:15:49hiros.hu
- 2025-06-22 16:46:42hiros.hu
- 2025-06-22 10:15:12hiros.hu
- 2025-06-22 07:52:39hiros.hu
- 2025-06-21 19:33:31hiros.hu
- 2025-06-21 16:04:47hiros.hu
- 2025-06-20 14:17:04hiros.hu
- 2025-06-19 20:30:53hiros.hu